Sényő: Korábban érkezik a Mikulás

Barcsay Márkékat (22) az egész ország láthatja
Barcsay Márkékat (22) az egész ország láthatja - © Fotó: Mán László
Sényő – Sényőn ünnep lesz a Ferencváros érkezése, és az egész ország láthatja.

Mint arról szerdán beszámoltunk, az NB III.–as Sényő-Carnifex Ferencváros elleni Magyar–Kupa–mérkőzését az M4 Sport élőben közvetíti a televízióban. A mérkőzésig természetesen sok munkája lesz a szervezőknek, noha eddig sem unatkoztak.

– A televíziótól érkezett stáb rendben találta a feltételeket a közvetítésre, még ideiglenes kameraállásokat ki kell építeni, de folyamatosak a szervezési munkálatok – közölte a Sényő-Carnifex FC. – Most a jegyértékesítés a legfontosabb feladat, valamint hogy megfeleljünk a biztonsági szabályoknak, hiszen közel háromezer embert enged a kiürítési terv.

A helyi fradistákra is gondolnak

– Várjuk a Ferencváros jegyigényét, azt fontos hangsúlyozni, hogy mindenki, így a hazai szurkolók is csak elővételben vásárolhatnak. A vendégszektor mellé még egy három-négyszáz fős szektort tervezünk azoknak a Fradi–szimpatizánsoknak, akik egyébként itt élnek a megyében.

– Hozzánk egy nappal korábban érkezik a Mikulás – ezt már Pehely Zoltán, Sényő polgármestere és a klub elnökségi tagja mondta. – Ez a falunak az ünnepe, és megkoronázása a nyáron felújított stadionnak. Reméljük, sikeres mérkőzés lesz, és a körülményekhez képest jó időben fogadhatjuk azt a minden bizonnyal sok száz nézőt, aki kilátogat.

A találkozó december 5-én 12 órakor kezdődik, a párharc egy mérkőzésen dől el.

MK



Sporthírek






hirdetés