Kovács Viktória
Kovács Viktóriát Szabolcs megye dalos pacsirtájaként tartják számon. A megyeszerte ismert, Nyíregyházán élő Kovács Viktória sokat ígérő hangjára már óvodás korában felfigyeltek, 16 évesen határozta el, hogy az éneklés birodalmában építi föl karrierét.
– Két évet töltöttem a nagykállói Korányi gimnázium dráma tagozatán, végül magántanulóként érettségiztem. Bár sikeresen felvételiztem a Nyíregyházi Főiskolára, a tanítás tudománya helyett – céltudatosan követve álmaimat – az éneklés művészetét sajátítottam el egy zeneiskolában. 2008-ban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat, a megyéből egyedül engem vettek fel előadóművészet-klasszikus ének szakra ebben az esztendőben – meséli Viktória. – Imádok operetteket énekelni, 2007-től rendszeresen fellépek kisebb-nagyobb városi rendezvényeken, illetve falunapokon. Olyan közismert dalnokok oldalán éneklek, mint Balczó Péter, Bot Gábor és Egyházi Géza. Tavaly diplomáztam a DE Zeneművészeti Karának Magánének Tanszakán, szeptembertől ugyanitt folytattam tanulmányaimat oratórium és dalének-művész mester szakon. Büszke vagyok rá, hogy hangképző énektanárként alkalmazott a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium, jól érzem magam az ifjú tehetségek gyűrűjében – tette hozzá a palotás ruhában táncra perdülő, s dalra fakadó nyíregyházi operetténekes.