2012.08.17 13:36; Frissítve: 2012.08.17 13:36


Sikeres emberek – Takács Péter

Takács Péter Takács Péter
írta Száraz Ancsa - A Kelet-Magyarország sikersorozata olyan hölgyeket, férfiakat és fiatalokat mutat be, akik nevéhez egy-egy szakmában illetve pályán kimagasló teljesítmény fűződik.

alt hiba beküldése

Tehetség, ambíció, kitartás és erő

Takács Péter nagy álma, hogy kőszínházban egész estés táncszínházi darabokat mutathassanak be.

Ha leegyszerűsítjük a dolgot, azt is mondhatnánk: Takács Péter annak köszönheti a sikereit, hogy nagyon aktív kisgyerek volt, akinek csak azzal lehetett lekötni az energiáit, hogy a szülei kick-boxra, úszásra, s néptáncra is járatták. Ha viszont kibontjuk a történetet, páratlan tehetséget, ambíciót és az álmok megvalósításához nélkülözhetetlen kitartó munkát is látjuk. Azt, ami estéről estére leveszi a lábáról a legtöbb ismert stílusirányzatot magába foglaló Everdance közönségét.

– A Margaréta tánccsoportba egy ideig csak a közösség miatt jártam, de hála Kácsor Istvánnak és Szilágyi Zsoltnak, megszerettem a néptáncot. Annyira, hogy a Művészeti Szakközépiskola első két évében kimondottan utáltam a jazzbalettet és a klasszikus balettet is. Ám Árendás Miklós nemcsak a táncnak, de a pedagógiának is kiváló mestere volt, így harmadikban már nem tudtam választani. Sokat köszönhetek neki, hagyott nekem teret, ugyanúgy, ahogy az osztályfőnökömnek is, aki megtanított arra, hogy ne „szálljak el” attól, ha jó táncos vagyok, inkább értékeljem – mesél a kezdetekről.

– A 2000-es év akár sorsfordítónak is nevezhető: Takács Péter ekkor látta először az Experidance társulatát, s mint mondja, leesett az álla. Egy évvel később, amikor új tagokat vettek fel az együttesbe, hatszázan jelentkeztek a három kiadó helyre – az egyik az övé lett. Öt évig volt a csapat tagja, s büszke arra az időszakra. – Sok tudással és élménnyel gazdagodtam, de egyszer csak elkezdett érdekelni mindaz, amiből egy előadás összeáll: a zene, a jelmez, az effektek. Ekkor alakítottuk meg a 4 for Dance-t, de egy főszerep miatt még egy évig a fővárosban maradtam, a fiúk pedig Nyíregyházán kezdtek el dolgozni. Én táncszínházat szerettem volna létrehozni, így elváltak útjaink, ám a mai napig jóban vagyunk. Amikor a Csillag Születikben remekeltek, az egyik szemem sírt, a másik nevetett: örültem a barátaim sikerének, de fájt is, hogy már nem voltam köztük. Ám ez az én döntésem volt, s mindez megerősített abban, hogy ennek a műfajnak van jövője. 2007-ben megalakítottam az Everdance-t, majd jöttek a felkérések, a sikeres fellépések, 2010-ben pedig a csapat Csillag Születik-lázban égett.

– Szerettek volna elindulni, de tudtam, hogy még nem vagyunk rá felkészülve. Megértették, és egy évvel később, amikor beneveztünk, belátták, hogy kellett a plusz egy év. Mert arra, hogy hétről hétre új koreográfiákat tanuljunk meg, csak egy tudatos, profi hivatástudattal megáldott csapat képes, és tavaly már azok voltunk. A 13 ezer jelentkezőből a hatodikak lettünk, aminek a hatását még mindig érezzük. A csapat felállása időközben módosult, most 16-an vagyunk. A tagok kiválasztásában rengeteget segített Majoros Angéla, aki a koreográfiák készítésében is a társam. Stabil, tehetséges tánckarral dolgozunk, akikkel remélem, hogy meg tudom valósítani a nagy álmomat: azt, hogy kőszínházban egész estés táncszínházi darabokat mutathassunk be. Ezért dolgozom, ez az életem.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Adrienn, a nap szépe

Adrienn nagykállói diáklány, angol-informatika szakon tanul. Pezsdítő, barátságos és élénk személyiség, aki szereti ha pörög az élet!
tovább »


Login2