Frissítve:

Sínre tették az autóbuszközlekedést

buszváró buszváró
Nyíregyháza, Fehérgyarmat – Jelentősen csökken április közepétől a Budapest/Gyöngyös-Nyíregyháza-Fehérgyarmat vonalon közlekedő távolsági buszok száma.

hiba beküldése

– Először azt hittem, viccel a buszvezető, amikor megemlítette a járatritkulást. Hamar kiderült, hogy amit mondott, nem áprilisi tréfa, vasárnaptól, vagyis április 15-től gyérül, szinte megszűnik a helyközi buszközlekedés a Budapest/Gyöngyös-Nyíregyháza-Fehérgyarmat vonalon! – panaszolta hűséges nyírtassi olvasónk, Szórád Erzsébet. A kétgyermekes édesanya elmondta: fiai Budapesten tanulnak, 2-3 hetente járnak haza az egyetemről, többnyire péntekenként, vasárnapi pedig visszautaznak.

– Egy időben vonaton zötykölődtek, aztán „rátaláltunk” a Szabolcs Volán távolsági járatára, ami sokkal olcsóbbnak, kényelmesebbnek, biztonságosabbnak és megbízhatóbbnak bizonyult a vonathoz képest. Autóval szoktam beutazni értük a faluból Nyíregyházára, a vasárnapi ebéd után pedig „menetrend szerint” rohanunk, hogy elérjük a Budapestre induló buszt. Bár a pénteki és vasárnapi tömeges diákforgalomra tekintettel volt a cég a menetrend módosításakor, ez sovány vigasz a hétköznap utazóknak! – fejtegette Erzsébet.

„Hétköznapi” utasok

Mint mondta, a múlt héten maga is így, autóbusszal utazott a fővárosba, s fültanúja volt a „polgári körök” elégedetlenségének. – Többen olyan ember is felszállt a polgári megállóhelyen, akik nap mint nap Pestre járnak dolgozni. Jogosan vetették fel: velük mi lesz, ha a munkaidejük éppen nem tanítási időszakra esik? A járatok kihasználtságával aligha lehetett gond, hiszen mesélték, hogy olykor még a felszállólépcsőkön is utasok ülnek. Árban is méltó versenytársra talált a MÁV, hiszen egy-egy diákút kevesebb mint kétezer forintba kerül most, vonattal mindez közel 3000 forint lenne a tanulóknak. Meggyőződésem, hogy sokan fognak bosszankodni az április közepétől életbe lépő járatritkítások miatt! – összegezte az édesanya.

Hasonló állásponton van a Corvinus Egyetemen tanuló Ország Szabolcs is. – Minden héten ezzel a Szabolcs Volános busszal ingázom a szülőfalum, Jánkmajtis és Budapest között. A felülről jövő döntés mögött meghúzódó szándék a napnál is világosabb: takarékoskodni a kiadásokon, és visszaterelni az elpártolt utazóközönséget az egykor szebb napokat látott vasútra. Aligha tehetünk bármit is ez ellen. Őszintén remélem, hogy sikerül majd szinkronba hozniuk a busz- és vonatcsatlakozásokat a forgalomszervezőknek! – mondta az optimista egyetemista.

Megváltozik a menetrend

A szóban forgó menetrend-módosítással kapcsolatban dr. Huba Péter, a Szabolcs Volán Zrt. személyforgalmi igazgatója így tájékoztatta a Kelet-Magyarországot: – Az 1059 Budapest/Gyöngyös-Nyíregyháza-Fehérgyarmat autóbuszvonalon a magyar autóbuszos és vasúti közlekedési menetrendek összehangolásával kapcsolatban a megrendelő április 15-ével menetrend-módosításokat rendelt el. Ennek értelmében a Nyíregyházáról a hetek utolsó munkanapján 8.10 órakor Budapestre induló autóbuszjárat, a Nyíregyházáról 9.10 órakor Budapestre induló járat és a Budapestről a hetek utolsó munkanapján 13.30 órakor induló autóbusz nem közlekedik tovább. A Nyíregyházáról 6.05 órakor Budapestre induló buszt és a Budapestről 14.45 órakor Nyíregyházára induló járatot csak a hetek utolsó előtti és utolsó iskolai előadási napján közlekedtetjük. A Nyíregyházáról 15.05 órakor Budapestre induló autóbuszjárat ezentúl csak a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon indulnak, a Budapestről 19.40 órakor Nyíregyházára induló járat pedig csak a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon közlekednek vasárnaptól.

- Palicz István -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Bea, a nap szépe

Nyíregyházán él, s nagyon boldog barátjával, akivel másfél éve találtak egymásra.
tovább »
További hírek a Fehérgyarmat hírei kategóriából
Lengyel település a testvér
Zajta - A lengyelországi Slopnice településsel szeretné kiépíteni a testvértelepülési kapcsolatokat a zajtai [...] tovább »
Megindult a forgalom a Szabolcs megyei határátkelőhelyeken
Nyíregyháza, 2015. július 30., csütörtök (MTI) - Megindult a forgalom a magyar-román és a magyar-ukrán [...] tovább »
Több határátkelőhelyen szünetel az átléptetés a magyar-ukrán és magyar-román szakaszon
Nyíregyháza, 2015. július 30., csütörtök (MTI) - Az internetszolgáltatás meghibásodása miatt szünetel a [...] tovább »
Következik a Tisza-Túr-közi árapasztó tározó
Kisar - Bár nyáron jóval kevesebb víz van a folyókban, a fenyegető árvizekről most sem szabad elfelejtkezni. Ezt [...] tovább »
A férfinek a hagyma, a tininek az alkohol kellett – Rendőrségi hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összefoglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2015. július 27-én történt rendőrségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása







hirdetés