2012.01.31 14:09; Frissítve: 2012.01.31 14:57


Sírás után a végén körtáncot jártak

Vasvárisok Vasvárisok
A honi fellegvárakat legyőzve diákolimpiai bajnok lett a Vasvári Gimnázium VI. korcsoportos csapata.

Ahhoz képest, hogy már az országos döntőbe jutást is nagy bravúrnak könyvelték el, meg is nyerte a VI. korcsoportos országos diákolimpiai döntőt a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium lánycsapata. Nem akármilyen fegyvertényről van szó, hiszen komplett egyesületi csapatok utánpótlásgárdái (olyanok is, mint a szakágban itthon egyeduralkodó Sopron és Pécs) ellen kellett felvenni a versenyt, azokkal is, amelyek országosan toborozzák a sportág legjobbjait.

Ezzel szemben a vasvárisok nyolc játékossal (szerencsére a diákolimpiai versenykiírás nem tartalmazza a minimum tíz benevezendő kosarasra vonatkozó passzust) tudtak útra kelni a soproni megmérettetésre, közülük ráadásul hatan még V. korcsoportosak, tehát legalább két évvel fiatalabbak, mint a felső korhatár. Aztán egyszer csak azon vették észre magukat a nyíregyháziak, hogy a körbeverések után is csoportelsőként jutottak a négy közé, ahol jöhetett a két nagyhatalom kirakatcsapata, a házigazda Sopron, majd a Pécs, de ők sem tudták megállítani a lánymezőnyben szinte teljesen ismeretlen Vasvárit. A soproni férfi és női élvonalbeli csapat otthonául szolgáló MKB Aréna közönsége pedig ütemes tapsot szolgáltatott a körtáncot járó bajnokoknak.

– A legkevesebb, amit mondhatok a csapatra, hogy fantasztikusan teljesített – örömködött Farkasinszki Gyuláné, aki a lányok egyesületi edzőjeként a középiskolai csapatot is gardírozta. – Megleptük a teljes mezőnyt, annyi szent, a lánymezőnyben nem megszokott, hogy egy amatőr NB I-ben szereplő egyesület utánpótláscsapata legyőzi a korosztályos válogatottaktól hemzsegő, itt-ott már élvonalbeli múlttal rendelkező játékosokat foglalkoztató honi fellegvárakat. Már azzal elismerést váltottunk ki, hogy a szintén remek nevelőmunkát végző bajaiakat kiejtettük az országos elődöntőben, aztán a soproni első meccsen, a Nagykanizsa ellen nyújtottak után is kerekedett a szakemberek szeme. Mégis kevés híján áldozata lettünk a körbeverésnek, de a Tóth Árpád Gimnáziumtól hosszabbításban elszenvedett vereség mértéke még továbbjutást jelentett a számunkra. Mondjuk, a lányok ezt nem tudták, és sírásban törtek ki a meccs után, annál nagyobb volt az öröm, amikor kiderült, hogy így is csoportelsőként mentünk tovább. Éreztem, hogy az elődöntőben lehet esélyünk a Sopron ellen, ez valóra is vált, a finálé pedig hab volt a tortán, semmi mást nem kértem a lányoktól, csak azt: élvezzék a játékot. Emellett még a szívüket is kitették a pályára, így nem maradhatott el az újabb siker.

Mit jelenthet ez távlatilag? Azt, hogy a következő években az V. és a VI. korosztályt is uralja fogja a nyíregyházi utánpótlás? És felnőttszinten mikor lehet meg ennek az eredménye?

– Arról szó sincs, hogy ezek után miénk lesz minden trófea, ez a mostani egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt – véli Farkasinszkiné. – Sok összetevő alakult szerencsésen, még azt is el tudtuk viselni, hogy csak nyolcan utaztunk, mondjuk a Tóth Árpád Gimnázium elleni hosszabbításos meccset a kipontozódások miatt négy játékossal a pályán fejeztük be. Azt remélem ettől a sikertől, hogy még több lány kezd el kosarazni a városban, és a jövőben nem lesznek olyan létszámgondjaink, mint például a mostani viadalon. És hosszabb távon persze azt remélem ettől a korosztálytól, hogy alapját adja majd egy A csoportban szereplő felnőttcsapatnak. Erre két év múlva esélyesek lehetünk.

A tréner nem győzte hangsúlyozni a csapat egységességét, de megkerülhetetlen Papp Klaudia szerepe. A nyíregyházi irányító az egész mezőnyből kiemelkedett, az öt meccsen csaknem harmincas átlagot produkálva, összesen 143 pontig jutva lett a torna legeredményesebb játékosa.

Diákolimpia: VI. korcsoportos országos döntő, Sopron

Lányok, csoportmérkőzések
Nyíregyházi Vasvári–Nagykanizsai Mező 80–72 (21–19, 22–24, 17–11, 20–18)
Vasvári: Papp K. 33/15, Soós R. 10, Boros D. 2, Földesi V. 10, Ónya 16. Csere: Molnár K. 2, Molnár E. 7, Kántor E.
Debreceni Kossuth–Nyíregyházi Vasvári 61–71 (15–11, 15–27, 12–16, 19–16)
Vasvári: Papp K. 31/21, Soós R. 11, Boros D. 5, Földesi V. 10, Ónya 6. Csere: Molnár K. 3/3, Molnár E. 4, Kántor E. 1.
Debreceni Tóth Árpád–Nyíregyházi Vasvári 78–75 (19–15, 19–22, 21–14, 6–14, 13–10) – hosszabbítás után
Vasvári: Papp K. 27/9, Soós R. 3, Boros D. 5, Földesi V. 17, Ónya 7. Csere: Molnár K. 8, Molnár E. 8, Kántor E.
A csoport végeredménye: 1. Nyíregyházi Vasvári 5 pont, 2. Debreceni Tóth Árpád 5, 3. Nagykanizsai Mező 5, 4. Debreceni Kossuth 3.
Elődöntő
Soproni Berzsenyi–Nyíregyházi Vasvári 61–72 (19–18, 8–21, 14–15, 20–18)
Vasvári: Papp K. 33/12, Molnár E., Soós R. 8, Földesi V. 10, Ónya 12. Csere: Molnár K., Kántor E., Boros D. 9.
Döntő
Pécsi Babits–Nyíregyházi Vasvári 52–59 (11–12, 20–17, 15–20, 6–10)
Vasvári: Papp K. 20/3, Molnár E. 6, Soós R. 6, Földesi V. 6, Ónya 15. Csere: Molnár K. 4, Kántor E., Boros D. 2.
A végeredmény: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium (Boros Dóra, Földesi Vanessa, Kántor Enikő, Molnár Eszter, Molnár Katalin, Ónya Bernadett, Papp Klaudia, Soós Réka, edző: Farkasinszki Gyuláné), 2. Pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 3. Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Szakképző Iskola, 4. Debreceni Tóth Árpád Gimnázium, 5. Nagykanizsai dr. Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola, 6. Soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, 7. Debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 8. Budapesti Baár Madas Református Gimnázium.
Különdíjak. A torna válogatottjának tagja: Papp Klaudia (Vasvári). A legeredményesebb játékos: Papp Klaudia (Vasvári) 143 ponttal.

- Bodnár Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 5. napján!
Kövesse velünk élőben az úszó Eb 5. napjának küzdelmeit! Hajrá magyarok! tovább »
Debreceni úszó Eb – Áder János eredményes olimpiai felkészülést kívánt a magyaroknak
Debrecen, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Áder János köztársasági elnök eredményes olimpiai [...] tovább »
Kiss Pál Tamás: “Mint a gyerek, aki új játékot kapott”
Sikeresen teljesítette első köreit Kiss Pál Tamás a legendás monacói utcai pályán. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés