Sojgu szerint Szíriában sikerült véget vetni a polgárháborúnak

Moszkva – A mérsékelt szíriai ellenzék és a terroristák szétválasztásával, valamit a feszültségcsökkentési övezetek létrehozásával a közel-keleti országban gyakorlatilag véget ért a polgárháború – állította Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor szerdán a Moszkvához közeli Kubinkában fogadta libanoni hivatali partnerét, Jakub asz-Szarrafot.

“Szíriában sikerült egyeseket másoktól elkülönítve négy feszültségmentesítő övezetet létrehoznunk, és gyakorlatilag véget vetnünk a polgárháborúnak” – hangoztatta Sojgu, aki az Armija-2017 elnevezésű haditechnikai fórumon találkozott Szarraffal.

Az orosz védelmi tárca vezetője szerint a nyugati kormányoknak meg kell érteniük, hogy a terroristák nem vándorolhatnak “a végtelenségig” az egyik országból a másokba. Reményét fejezte ki, végre a Nyugat különbséget tesz majd a mérsékelt ellenzék és a terroristák között, és nem támogat majd válogatás nélkül mindenkit.
Az orosz védelmi tárca vezetője az orosz-libanoni katonai együttműködés aktualitásáról is szó ejtett, rámutatva, hogy az arab ország “a lehetséges destabilizáció övezetében” fekszik. Méltatta a libanoni hadseregnek az ország északkeleti részén az iszlamista terrorszervezetekkel szemben vívott harcban elért sikereit.

Szarraf azt hangoztatta, hogy Oroszországnak a Közel-Keletre történt visszatérése kedvezően hatott a térségre.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés