A siker titka: a csapat és a csali

Százharmincnyolc óra a vízparton. Százharmincnyolc óra küzdelem az erős széllel, az esővel, no meg a kapitális halakkal. Százharmincnyolc óra kihívás a horgászok számára. Hogy lehet minderre felkészülni, hogy lehet százharmincnyolc órán keresztül megbirkózni a megpróbáltatásokkal? Mindezekről beszélgettünk Kanalas Róberttel, a napokban befejeződött III. Halcatraz – Fishing és Hunting Kupa győztes csapatának (Kanalas Carp Team) vezetőjével.

Több évtizedes tapasztalat

– Első alkalommal vettünk részt ezen a versenyen, s először horgásztunk ezen a tavon, vagyis nem ismertük a Leveleki-víztározót, ezért különösen nagy öröm a számunkra, hogy sikerült megelőzni a többi csapatot – kezdte az élmények felidézését Kanalas Róbert, akit éppen akkor zavartunk meg, amikor csapattársával, Lazók Sándorral bojlikat készítettek, ugyanis készülnek már egy újabb megmérettetésre, amit Romániában, a Temes megyei Törökszákos tavánál rendeznek meg.

– Úgy gondolom, a sikerünknek több összetevője is van. Jó a csapatunk, összeszokott közösséget alkotunk. Sándorral húszesztendős barátság köt össze, de a csapat másik két tagjával, Serbán Jánossal és Balogh Zsolttal is régóta ismerjük egymást. Fontos tényező továbbá, hogy szerintem sikerült olyan csalit kikevernünk, amit nagyon szeretnek a halak.

Több évtizedes tapasztalatok alapján készítjük a saját bojlit. Étvágyfokozó aromákkal ízesítjük, magas fehérjetartalma van, szeretik a halak, vissza-visszatérnek, hogy ehessenek belőle.

Három verseny, három diadal

– A 33-as sorszámot húztuk ki, az apagyi oldalon az erdő aljához voltunk közel. Kicsi volt a hely, nem volt alkalmas egy igazi tábor kiépítésére, kicsit nomád körülmények között éltünk. A stégen volt egy kisebb bodega, abban húztuk meg magunkat a legtöbbször négyen – folytatta Kanalas Róbert.

– Rapszodikus helyet húztunk ki, hiszen az első 28 órában nem volt egy kapásunk sem. Aztán feltámadt az északnyugati szél, s az ránk hozta a halakat. Felfedezték a beetetett helyünket, s szívesen tartózkodtak ott, egyaránt fogtunk amurokat és pontyokat. Éjjel-nappal vártuk a halak kapását.

– Az éjszakákat beosztottuk. Általában hárman voltunk fent éjjel, egy ember pedig pihent. Erre azért volt szükség, mert fárasztáskor kellett a csónak is, csakhogy ahhoz úgy lehetett lejutni gyorsan a stégről, ha két ember engedte le a harmadikat. A csónak pedig igencsak sokszor kellett, hiszen azzal vittük be a szereléket, illetve mint már említettem, a fárasztáskor is nagy segítséget jelentett – avatott a részletekbe Kanalas Róbert, aki tizenhárom éves korában kapta meg az első ifjúsági engedélyét. A horgászatot az édesapja szerettette meg vele és bátyjával, Gyulával.

Kanalas Róbert esetében azonban már nem mondhatjuk el, hogy apáról fiúra szállt a természet és a horgászat iránti szeretet, ugyanis négy leánya van. Nagy szerencséjére a gyermekei is megszerették a horgászatot, a család sokat van együtt a vízpartokon. Ennek is köszönheti, hogy megértik és elfogadják, ha egy-egy hosszabb-rövidebb versenyen szeretne indulni a társaival. Márpedig verseny igencsak sok van. Nem kis büszkeséggel mesélte Róbert, hogy az idén három versenyen indult a csapatával, s mind a három megmérettetésen elsők lettek.

MML