Nyírbogát

2019.10.03. 15:00

Alig kellett „zsebbe nyúlniuk”

Jelentős beruházások valósultak meg Nyírbogáton szerény önkormányzati önerővel.

Fotó: Bakos Zsolt

Az Arany János utca, a Jókai utcai járda és az istvántanyai bekötőutak is megújultak a közelmúltban Nyírbogáton, valamint a Piricsei utat stabilizálták a szakemberek. A beruházások napokban tartott átadásán dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó polgármester és Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője mellett jelen volt Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és Menczer Tamás államtitkár is.

Az Arany János utcai, ünnepélyes szalagvágást megelőzően elhangzott:

a Jókai utcai járda közel 15 millió forint belügyminisztériumi támogatással újult meg,

ennyit kapott ugyanis a nagyközség önkormányzata „önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztés” jogcímen. A munkálatokkal a településvezetés a legolcsóbb árajánlatot adó kivitelezőt bízta meg, a végösszeg 16,5 millióra rúgott.

Bőkezű támogatással

Időszerű volt az Istvántanyára vezető két út felújítása és a Piricsei útszakasz rendbetétele is zúzott kővel. Az Európai Mezőgazdasági-Vidékfejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból 110 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert a bogáti helyhatóság, amely a költségek 95 százalékát fedezte.

Fotó: Bakos Zsolt

Újabb belterületi út felújításához is segítséget kapott az önkormányzat: az Arany János utcai költségekhez szintén a belügyminisztérium járult hozzá 14 millió forint támogatással, a legalacsonyabb árajánlatot benyújtó kivitelező (16,1 millió forint) hamarosan befejezi a megbízást.

Negyven projekt öt év alatt

Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium jelenleg 14 olyan beruházást vizsgál, amelyek a megyénket érintik. Az államtitkár gratulált a település felújított útszakaszaihoz, miként ahhoz is, hogy Nyírbogát dinamikus fejlődését mintegy 40 projekt segítette az elmúlt öt év alatt.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában