Soltész: az egyházi egészségügyi intézmények dolgozóinak is emelkedett a bére

Zalaegerszeg – Országszerte csaknem ezer szakdolgozót, illetve mintegy 270 szakorvost és szakgyógyszerészt érintően az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények dolgozóinak is emelkedett a bére szeptembertől – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.

Soltész Miklós a Zala Megyei Szent Rafael Kórház névadó ünnepségén beszélt arról, hogy az egyházak ugyan nincsenek olyan nagy mértékben jelen az egészségügyi ellátórendszerben, mint a szociális ellátások, a gyerekvédelem vagy az oktatás területén, de fontos szerepet játszanak a gyógyításban, az ápolásban és a gondozásban. Az egészségügyi ágazatot érintő, szeptember elsejével életbe lépett béremelés rájuk is vonatkozik – emelte ki az államtitkár.

Kifejtette: a béremelés által érintett 17 ezer szakorvos és szakgyógyszerész közül 270-en, a 78 ezer szakdolgozóból pedig mintegy ezren tevékenykednek egyházi fenntartású egészségügyi intézményben.

Emlékeztetett arra, hogy a szakorvosok és szakgyógyszerészek szeptembertől 110 ezer forintos, jövő szeptemberben pedig újabb 100 ezer forintos bruttó béremelésben részesülnek. Az egészségügyi szakdolgozók 26,5 százalékos béremelést kaptak, de 2019-ig bezárólag 65 százalékos lesz az emelés számukra, ilyen mértékű béremelésre pedig az elmúlt 20-25 évben nem volt példa – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Halász Gabriella, a kórház főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az 1848-ban alapított zalaegerszegi egészségügyi intézmény nem egyházi fenntartású kórház, de a gyógyuláshoz a tudomány mellett szükség van a hitre is, a névválasztás pedig utal keresztény gyökereinkre is.

Felidézte, hogy a kardiológiai és szívsebészeti centrum néhány évvel ezelőtt kezdett rekonstrukciója során vált lehetővé egy kápolna kialakítása, továbbá Ocsovay Grácián zalaegerszegi ferences plébános egy Szent Rafaelt ábrázoló szobrot – Csikai Mária szobrászművész alkotását – adományozta az intézménynek. Ezek adtak ihletést ahhoz, hogy a Zala Megyei Kórház civil kezdeményezésre felvegye Szent Rafael nevét.

A névadó ünnepség zárásaként, a kórházkápolna ökumenikus megáldása kapcsán a névváltozást kezdeményező kápolnabizottság tagjaként Hóbor Erzsébet, a város díszpolgára felidézte: úgy gondolták, hogy a betegek, gyógyítók védőszentjének, a bibliai őrangyalok talán legfontosabbikának a neve lehet a legméltóbb a zalaegerszegi kórházhoz.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés