Sosem akart gyalogolni, nyolc óra alatt kétszer lopott biciklit a putnoki férfi

Akt.:
Sosem akart gyalogolni, nyolc óra alatt kétszer lopott biciklit - illusztráció
Sosem akart gyalogolni, nyolc óra alatt kétszer lopott biciklit - illusztráció
Putnok, Ózd – Éppen gyanúsított kihallgatásáról tartott haza az a putnoki férfi, aki a séta helyett ismét inkább biciklit lopott.

Az Ózdi Rendőrkapitányság lopás vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 24 éves putnoki fiatalemberrel szemben.

A gyanúsított 2017. november 19-én 19 óra körül az egyik putnoki kisbolt elől ellopott egy kerékpárt. A férfit percekkel később a rendőrök elfogták, majd előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Kihallgatása után a rendőrök szabadon bocsátották az elkövetőt, aki gyalogosan hazaindult, de útközben bemászott egy ózdi ház udvarára, ahonnan egy újabb kerékpárt lopott el.

A tolvajt a rendőrök ismét elfogták és előállították, akit 2017. november 20-án bűnügyi őrizetbe vettek, továbbá előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának indítványozására is.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés