2010.07.12 10:44; Frissítve: 2010.07.12 10:44


3D TV három éven belül minden otthonban

3D TV három éven belül minden otthonban
Három éven belül óriási változások várhatók konzolfronton, ezt már megjósolta a Capcom is, most azonban a UbiSoft nézett számunkra a jövőbe hasonló időintervallummal.

Murray Pannel, a UbiSoft európai marketing igazgatója elárulta, hogy cége nagy rajongója a három dimenziós technológiának, mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Avatar videojátékkal a tavalyi esztendőben elsők között voltak a 3D mellett.

A nyilatkozat érdekessége ugyanakkor nem ez, hiszen azt tudjuk, hogy a UbiSoft mindig is nyitott volt az újdonságok felé, Murray beszédének azon része, amelyben a 3DTV-kről beszélt, lényegesen több izgalmas részlettel rendelkezik, Pannel úr szerint ugyanis három éven belül minden lakásban megtalálható lesz már ez a készülék. A szószátyár uraság arra alapozza kijelentéseit, hogy a HDTV-k is nagyjából ennyi időn belül nyertek teret maguknak, és bár nem tudjuk, hogy Murray a világ melyik részén él, de, hogy mifelénk majdnem egy nullát is hozzá lehet majd írni ehhez a fenti számhoz, az is biztos. Vagy szerintetek olyan olcsók lesznek a 3DTV-k, hogy három éven belül minden nappaliban ott feszítenek majd?

Eredeti cikk: Gamechannel


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Gamer
Flash játék: Super Car Drift
Nissan 350Z, Porsce, Izomautó, Lamborghini: ezek állnak rendelkezésre a drifteléshez. tovább »
Flash játék: Kockát a pokolba
A piros kockát kell a pokolba ("HELL") juttatni különböző pályákon. tovább »
Flash játék: Mentőautó
Most bárki kipróbálhatja, hogy milyen érzés mentőautót vezetni. tovább »
Flash játék: Szörf krétán
Kréta alatt most nem a szigetet értjük, hanem a hagyományos osztálytermi krétát. Az akadályok pedig szivacsok. tovább »
Flash játék: Iván a mutáns hóemberek ellen
Ivánnak a gonosz mutáns hóemberekkel kell megküzdenie. Kemény menet lesz. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés