2010.07.28 09:06; Frissítve: 2010.07.28 09:06


Feljebb lépő futballcsapatok: Napkor, Szalka, Szabolcsveresmart

A Mátészalkai MTK futballcsapata 2008-ban egészen a megyei harmadosztályig zuhant vissza – a feneketlen mélységből visszatáncolva a következő idényben már az első osztályban mutathatja meg magát.

Noha akadt egy kis bökkenő, mindazonáltal a vadonatúj vezetőség terve teljesült. A lehető legrövidebb idő alatt tervezett feltámadást kis híján meghiúsította, hogy a gárda elbukta a Nagyszekeressel vívott különcsatát a megye kettes bajnoki címért, a Nyírcsaholy visszalépése viszont mégiscsak megnyitotta előtte az álmok kapuját.

Az indulásra egyébként jogosult csaholyiak ugyanis nem vállalták a további szereplést a megye egyben, így a létszámpótlásra kényszerülő szövetség – mint a három csoportos másodosztály legjobb második helyezettjét – a szalkaiakat kérte fel az űr betöltésére. Az MMTK pedig élt a lehetősséggel. Akárcsak a Napkor, Szabolcsveresmart duó, amely a Jéke és a Sonkád „eltűnésével” juthatott fel soron kívül a másodosztályba. Mindkét együttes eleget tett ugyanis a szövetség felkérésnek.

Szabolcsveresmartot még soha nem jegyezték ilyen magasan

A kisvárdai városkörzet második helyzettjeként feljutó Szabolcsveresmartot még soha nem jegyezték ilyen magasan – az 1700 lelket számláló falu legénységét Bódi Sándor elnök-edző irányításával készül a debütálásra. A napkoriak 1990-ben tíz éven keresztül futballoztak a megyei másodosztályban, a kipottyanás után kerek tíz esztendő múltával térhetnek vissza – méghozzá dr. Spinyhér Zsolt edző vezényletével.

A feljebb lépést a bajnoki cím megszerzésével kiharcoló csapatok közül a Geszteréd (veretlenül küzdötte fel magát!…) Gyöngyösi Mihály edzővel próbál megkapaszkodni, a Gelénes kispadján Varga Tamás ül, a Beregdaróc szakmai munkájáért Baracsi Endre tréner felel, míg a Mérk-Vállaj Pásztor István utasításait követve vághatja ki a rezet a megye kettőben. Nem mellesleg négyesfogat tagjai ugyancsak az augusztus derekán rajtoló évadban lépnek színre először másodosztályban.

- Koncz Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Kisvárda hírei
Vasárnapi útállapot megyénkben
Tájékoztatás a 2012. február 12-én délelőtti és délutáni időszakban a megyében történt téli [...] tovább »
Rotarys tábla az épület falán Kisvárdán
Kisvárda – Február 11–én (szombat) estétől, a Rotary–sok jelvénye van a Kisvárda Szent László út 60–as [...] tovább »
Tucatnyit kapott a Kálló
Délután alaposan rámolták a gólokat a Football Factor 3. Stadion Diner Étterem Kupa műfüves focitorna [...] tovább »
Közösségben születő közművelődési értékek Kisvárdán
Kisvárda - A „Kultúrházak éjjel–nappal” országos program meghirdetésével, illetve megrendezésével a [...] tovább »
Farkas István emléktorna: Döntőben a Mezőkövesd
A mezőkövesdi műfüves pályán szombaton délelőtt megkezdődött a Farkas István felkészülési [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása