Keretbe foglalta bajnoki szereplését a
Nyíregyházi TK: az NB I-es férfi
tekecsapat anno megnyerte első idegenbeli
mérkőzését, ezúttal pedig
az utolsó fordulóban, a Zoltek SE
otthonából hozta el a két pontot.
Fájdalom, a köztes időszakban nem
termett babér az NYTK-nak
otthonától távol, és
bár valamennyi hazai
fellépésén győzni tudott, ez
így együtt „csak” az
ötödik helyhez volt elegendő.
De hogyan?
A dobogó harmadik fokától
mindössze egyetlen pont választotta el
Szlovenszki Tiborékat, a
bajnoki címtől pedig írd
és mondd kettő! A
végeredményből is kitűnik, hogy
hihetetlenül kiegyensúlyozott volt a
mezőny, a nyíregyháziak
most sajnálhatják csak igazán
egy-egy bravúr elszalasztásának az
esélyét. Ami a
zárófordulóbeli,
sárisápi mérkőzést
illeti, a vendéggyőzelmen túl
örömteli Hacker Dezső
új pályacsúcsa valamint az, hogy
az ifjúsági csapat újabb
győzelmével megszerezte a bajnoki
címet.
Teke |
|