Évrõl évre kevesebbet
költünk a karácsonyi szezonban az
elmúlt három év tapasztalatai szerint.
A GfK Hungária Piackutató Intézet
adatai alapján a háztartások napi
fogyasztási cikkeinek
beszerzésébõl kiemelkedõen
magas arány jut decemberre, ugyanakkor ez egyre
inkább csökken. Az elmúlt
évben a gyengülés csak a
hipermarketeket és a drogériákat
nem érintette, mindkettõ
kiemelkedõ teljesítményt hozott.
A karácsonyi szezonban az átlagos havi
fogyasztáshoz képest továbbra is
több fogy a
sütés-fõzéshez
kapcsolódó termékekbõl.A
GfK adatai szerint 2006-ban 25
százalékkal többet
költöttünk az év utolsó
hónapjában, mint egy átlagos
hónapban. 2007-ben ez az arány 20,
2008-ban pedig már csak 16
százalék volt.
A piackutató a 2006 negyedik
negyedévétõl betervezett
megszorító intézkedésekkel
és a 2008 októberében kirobbant
gazdasági világválsággal
indokolja a csökkenést. Dörnyei
Otília, a vállalat
ügyfélkapcsolati igazgatója szerint
az idei karácsonyra vonatkozó
várakozásoknál figyelembe kell
venni, hogy az elsõ nyolc hónapban
kevesebb élelmiszer és vegyi áru
fogyott, emellett pedig a lakosság
vásárlási
hajlandósága is alacsony a
felmérések szerint.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint
különösen kedvelt
vásárlási helyszín a
széles választékot és
mérsékeltebb árakat
kínáló hipermarket.
Forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak a
jelentõsége nõ leginkább
decemberben. 2008-ban egyébként a
hipermarketeknek és a drogériáknak
sikerült kiemelt forgalomnövekedést
elérniük az ünnepi szezonban.
Az év utolsó hónapjában
hagyományosan több fogy a karácsonyi
sütéshez és fõzéshez
kapcsolódó termékekbõl. Az
átlagos fogyasztáshoz képest
harmadával több margarint, vajat, puding-
és desszertport és tejszínt
vásárolunk. 50 százalékkal
több fogy kakaóporból,
vaníliás cukorból és
flakonos tejszínhabból, a
háztartások pedig csaknem dupla annyi
sütõport vásárolnak, mint egy
átlagos hónapban.
Borból másfélszer annyi,
égetett szeszes italból pedig több
mint kétszer annyi fogy az ünnepek
elõtt, mint máskor,
csokoládéból pedig több mint
két és félszeres a
vásárlás. Utóbbinak
több mint felét a szaloncukor, a
csokoládé figurák és a
Mikulás csomagok teszik ki.
Az év utolsó két
hónapjában kiemelkedõen magas a
ruházati cikkek beszerzése, de ez az
arány is csökkent az elmúlt
három évben. Kimondottan erõsnek
számít a karácsonyi szezon a
kiegészítõk tekintetében,
ezek értékbeli forgalma több mint
duplája volt az egész évre
jellemzõ kéthavi átlaghoz
képest. 50 százalékkal több
fogy a sportruházati cikkekbõl, de
kiemelkedõ a különbözõ
elektronikai termékek kereskedelme is. Az
elemzés szerint a gazdasági
válság kitörése óta
óvatosabbak a fogyasztók, a
csökkenés pedig
valószínûleg az idei
karácsonyi idõszakot is érinti
majd.