Végletekig kiélezett mérkőzésen, ám végül a titkon várt különbséggel, 6–2-re nyerte meg a teke NB I. Keleti csoportjának vasárnapi rangadóját a Nyíregyházi TK. De micsoda izgalmak közepette!
Amikor az utolsó párok voltak fent, és az utolsó pályára fordultak a felek, akkor 2–2-es állásnál mindösszesen három fa (!) volt a hazaiak ellenfele. Hatszázhatvan dobás után… Ráadásul ekkor Hacker Dezső ellenfele, Sápi Tamás alaposan bekezdett, és az első hat dobásából négy „malacot” ért el, vagyis ennyiszer tarolt. Szerencsére azonban Hacker nem sápitozott, hanem tartani tudta a lépést az ellenfelével, majd amikor a ceglédi versenyző visszaesett, akkor robbantott, és bebiztosította pontszerzését. A másik párban Kósa István hozta a tőle megszokott átlagot, ami most is a biztos pontszerzéshez volt elegendő.
Így lett 6–2 a vége, persze a listavezető legyőzéséhez nemcsak a záró párban fellépő két nyíregyházi versenyző remeklése kellett, hanem Mogyorósi Péteré és Szlovenszki Tiboré is. Az NYTK így továbbra is őrzi lassan négy és fél esztendeje tartó hazai veretlenségét, és teljesen nyílttá tette a bajnokság végkimenetelét. A vesztett pontokat tekintve a nyíregyháziak befogták a Ceglédet, hiszen mindkét, a nyíregyháziak előtt helyet foglaló csapat lesz még szabadnapos.
NB I., férfiak
Keleti csoport, 18. forduló
Nyíregyházi TK–Ceglédi VSE 6–2 (3296–3261)
NYTK: Péter D. 505, Mogyorósi 577 (1 pont), Szlovenszki T. 570 (1), Péter S.-Kastura Zs. 496, Hacker 582 (1), Kósa I. 566 (1). Ifi: 0–4 (990–1029).
A felnőttbajnokság állása:
1. Cegléd 17 12 1 4 86.5–49.5 25
2. Szegvár 17 11 2 4 92–44 24
3. Nyíregyháza 16 12 1 5 80.5–47.5 23
4. Kazincbarcika 17 9 1 7 73.5–62.5 19
5. Oroszlány 16 9 1 6 68.5–59.5 19
6. Bp. Erőmű 16 9 – 7 70–58 18
7. Földeák 16 7 1 8 60–68 15
8. Bélapátfalva 16 6 1 9 59.5–68.5 13
9. Bátonyterenye 16 6 1 9 52.5–75.5 13
10. Gold Boys SE 17 4 1 12 52–84 9
11. Mezőtúr 16 1 – 15 25–103 2
- Bodnár Tibor -