2010.07.23 09:44; Frissítve: 2010.07.23 09:44


Főpróba helyett bajnoki rajt a Böszörménnyel

Főpróba helyett bajnoki rajt a Böszörménnyel

Az augusztus 14-i premiert követően az első
itthoni ellenfél a Mezőkövesd lesz, hazai
pályán rendre szombaton, villanyfény
nélkül játszik a Brekk-csapat.


A veterán atlétikai
Európa-bajnokságot követő
pályafelújítás miatt a
pénteki sorsoláson azt kérte a
Nyíregyháza
Spartacus
vezetése, hogy idegenben
kezdhesse az NB II-es bajnokságot a 2010/2011-es
idényben. A kívánság
teljesült, a piros-kékek három
hét múlva
Hajdúböszörményben
kezdik meg szereplésüket. Az
ígéretek szerint a második
játéknapon már
játékra alkalmas lesz a
játékra létesítmény
küzdőtere, így a
Mezőkövesdet a megszokott
körülmények között
fogadhatja a Szpari.


Egyébként az első két
ellenféllel a felkészülési
időszakban még terveztek meccset a
nyíregyháziak. Éppen a
Böszörmény elleni
lett volna a főpróba augusztus 7-én,
ám a sorsolás ismeretében
ettől a mérkőzéstől
eltekintenek a felek, a
nyíregyháziak
Vecsére utaznak majd ebben az időpontban. A
Mezőkövesddel jövő szerdára
kötöttek le egy meccset, annak a
találkozónak a sorsa még
kérdéses.

A Szpari a hazai mérkőzéseit
rendre szombaton vívja


A mezőnyben amúgy több a jól
csengő nevű egyesület: a
nyíregyháziakon kívül a REAC,
a Békéscsaba, a Diósgyőr
és a Vác is bír élvonalbeli
múlttal, a DVSC, az MTK és az
Újpest pedig a második
számú csapata révén
képviselteti magát a Keleti csoportban.
Úgyhogy riválisokban nem lesz
hiány a visszajutásban vívott harc
során.


A Szpari a hazai
mérkőzéseit rendre
szombaton vívja, a
világítóberendezésre
viszont a jelek szerint nem lesz szükség,
hiszen otthonában egyszer sem játszik
esti meccset a Brekk-legénység. Amely a
hétvégére átmenetileg
megszakítja abaújszántói
edzőtáborozását, és
szombaton a megyei I. osztályú
Volán-Sényő ellen lép fel. A
házigazda csapatban a 17 órakor
kezdődő mérkőzés lesz
Rubóczki Tibor és Knoblok Sándor
búcsúfellépése.

Meccsről meccsre


A Nyíregyháza Spartacus sorolása
az őszi szezonban


1. forduló. Augusztus 14., szombat, 17.30:
Hajdúböszörmény–Nyíregyháza
Spartacus

2. forduló. Augusztus 21., szombat, 17.30:
Nyíregyháza
Spartacus–Mezőkövesd

3. forduló. Augusztus 28., szombat, 17.30:
Cegléd–Nyíregyháza
Spartacus

4. forduló. Szeptember 4., szombat, 16.30:
Nyíregyháza
Spartacus–Orosháza

5. forduló. Szeptember 11., szombat, 18.00:
REAC–Nyíregyháza Spartacus

6. forduló. Szeptember 18., szombat, 16.00:
Nyíregyháza
Spartacus–Békéscsaba

7. forduló. Szeptember 25., szombat, 16.00:
Diósgyőr–Nyíregyháza
Spartacus

8. forduló. Október 2., szombat, 15.00:
Nyíregyháza
Spartacus–Vecsés

9. forduló. Október 10., vasárnap,
15.00: Bőcs–Nyíregyháza
Spartacus

10. forduló. Október 16., szombat, 14.30:
Nyíregyháza Spartacus–DVSC
II-DEAC

11. forduló. Október 24.,
vasárnap, 14.00: Újpest
II–Nyíregyháza Spartacus

12. forduló. Október 31.,
vasárnap, 13.30:
Makó–Nyíregyháza
Spartacus

13. forduló. November 6., szombat, 13.30:
Nyíregyháza
Spartacus–Vác

14. forduló. November 14., vasárnap,
13.30: MTK II–Nyíregyháza
Spartacus

15. forduló. November 20., szombat, 13.00:
Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika


– Bodnár Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdúböszörmény hírei
Hat vagy nyolc óra lesz a közmunkás elfoglaltsága
Debrecen - Idén nálunk több mint négyezer ember részesülhet a támogatott foglalkoztatásban tovább »
Hajdúböszörményi sikersztori – A tehéntartás stratégiai ágazat lehet
Hajdúböszörmény - A szaktárca tavaly zárta le az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatokat. tovább »
A tehéntartás stratégiai ágazat lehet
Hajdúböszörmény - A szaktárca tavaly zárta le az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatokat. tovább »
Városi döntő Hajdúböszörményben
Hajdúböszörmény - A Péchy Blanka által alapított Kazinczy-díj, és Kazinczy-verseny célja az ifjúság [...] tovább »
Sikeres volt a böszörményi kontingens
Kempó - A kempó világbajnokságnak – ami egyben a X. Juhász Ferenc Emlékverseny is volt – a tököli Városi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása