2010.07.24 19:57; Frissítve: 2010.07.24 19:57


Két búcsúzó és egy visszatérő

Két búcsúzó és egy visszatérő
Szóba került, hogy a korábbi gólkirály Bajzát Péter is Nyíregyházán folytatja pályafutását.

A felsorolásból nem lehetett kihagyni, sőt azzal a tizenöt évvel ezelőtti Sényő-Szpari meccsel kellett kezdeni sort. Mert azon az 1995 őszi NB II-es bajnokin fellépő játékosok közül már csak ketten, a búcsúzó sényői legendák voltak a pályán a két csapat szombati újabb találkozóján. Rubóczki Tibor és Knoblok Sándor búcsúztatására keresve sem lehetett volna jobb partnert találni a Nyíregyháza Spartacusnál, amelynek vezetőedzője, az öt évig Sényőn dolgozó Brekk János ugyancsak szívesen látott vendég a településen.

Pehely Zoltán polgármester köszöntője után elhalmozták ajándékokkal a két kiváló sportembert (mindketten az első húsz percet játszottak), de a jelenlévőknek nem kell attól tartaniuk, hogy nem látják majd őket a sényői pálya környékén. Rubóczki Tibor továbbra is a csapat edzője marad, Knoblok Sándor pedig a Volán-Sényő SC ügyvezető elnökeként ápol majd szoros kapcsolatot a játékosokkal, az ellenfelekkel és a szövetséggel.

A szombat délutáni meccsen egy dolgot biztosan leszűrhettünk: a sényői csapatot kellőképpen megerősítették ahhoz, hogy egyrészt a tavalyinál komolyabb szerephez jusson a megyei I. osztályban, ezzel összefüggésben a búcsúval már egy ideje kacérkodó Rubóczki-Knoblok párost sem fogják talán visszasírni…

A nyíregyháziak a felkészülés legkeményebb, Abaújszántón tartott hete után vállalták a mérkőzést, ennek megfelelően döcögött is az NB II-es csapat szekere. Különösen az első félidőben, amikor a támadójátékkal nagyon nem lehetett megelégedve a szakmai stáb. A második játékrészben már többször is szép akciót vezettek a visszajutásra hajtó piros-kékek, és két (valójában három, de Batizi-Pócsi kapufáról lecsapodó emelését nem látta bent az asszisztenst) gólt szerezve nyerték meg a mérkőzést.

- A védekezésünk megnyugtató, támadásban javulnunk kell, és ebbe a szekcióba ránk fér még az erősítés is – összegezte a látottakat Brekk János vezetőedző.

És, hogy ki érkezhet a csatársorba? Információink szerint a győri (legutóbbi diósgyőri) Bajzát Péter, az újpesti (legutóbb Vasas) Remili Mohamed valamint Simon Attila (tavasszal Kecskemét) közül kerülhet ki a legújabb gólfelelős érkezése. Az viszont már fix, hogy Erdélyi Miklós ismét nyíregyházi játékos: a 2006-07-es NB II-es nyíregyházi bajnokcsapat kapusa Bőcsről tért vissza a Szparihoz, és szombaton már lehetőséghez is jutott.

Jegyzőkönyv

Volán-Sényő-Nyíregyháza Spartacus 0-2 (0-0)
Sényő, 200 néző, v.: Kiss Lajos.
Sényő: Virágh Cs. – Kató Cs., Toma, Székely Z., Tóth P. (Szanics P.) – Dragomir (Vladan), Farkas M. (Sándor L.), Rubóczki (Puskás L.), Orosz T. – Knoblok (Sarkadi Sz.), Tuturas (Soós).
Spartacus: Vojinovics (Erdélyi, Sánta) – Lakatos I. (Bodnár J.), Kovacsevics, Goia, Hurt (Varga K.) – Pákolicz (Bosnjak), Minczér (Ambrusz), Zabos, Nacim – Andorka, Szilágyi N. (Batizi-Pócsi).
Gól: Batizi-Pócsi, Bosnjak.

- Bodnár Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Női tőr Vk – Értékes magyar ötödik hely
Budapest/Tauberbischofsheim, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Az ötödik helyen végzett vasárnap a magyar [...] tovább »
Női kézilabda BL – Nagy lépést tett a Győr az elődöntő felé
Győr, 2012. február 12., vasárnap (MTI) – Második mérkőzését is megnyerte a Győri Audi ETO KC a női [...] tovább »
Előbb Európát, majd a világot verte végig
A korábbi klaszis elégedetten távozott Nyírbátorból, ahol az egykori titokról is fellebbentette a fátylat. tovább »
DK, magyar-ír – Balázs Attila nyert, továbbjutottak a magyarok
Szeged, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Balázs Attila három játszmában győzött Conor Niland ellen vasárnap, [...] tovább »
Döntetlen a szomszédvári derbin
Ma folytatódott a küzdelem a Fottball Factori 3. Stadion Diner Étterem műfüves focitornán. Az ötödik fordulóval [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása