Sport és mozgás helyett szike – Interjú Majoros Beáta gyógytornásszal

Sport és mozgás helyett szike – Interjú Majoros Beáta gyógytornásszal
© Interjú Majoros Beáta gyógytornásszal
Nyíregyháza – Nincs olyan betegség, amely tiltana egy könnyű gimnasztikát – figyelmeztet minden korosztályt a szakember.

Az ideális alak elérése érdekében inkább fekszenek kés alá, minthogy életmódot változtassanak – utal egy aggasztó jelenségre az a könyv, amely főleg a fiatalkori testi és mentális egészség problematikáját tárja fel. A szerzővel, Majoros Beátával beszélgettünk erről.

Mi motiválta ennek a könyvnek a megírásában?

Majoros Beáta: Messziről kezdeném: gyerekkoromban súlyfelesleggel küszködtem, ami az ezzel járó kellemetlenségek átélését is jelentette. Mint minden kamasznak, nekem is fontos volt a megjelenés. A testnevelő tanáromnak – és persze az akaraterőmnek – köszönhetően kezdtem el komolyabban sportolni. Sokféle sportágat kipróbáltam, végül a harcművészet mellett tettem le a voksomat, az egészségügyi szakközépiskolai időszakomat végig kísérte, de csak hobbi szinten. Ekkor kezdett el érdekelni a drog és a velejáró problémák sora, mivel a rendőri pálya is tetszett. Az iskolában rendhagyó módon meghirdetett Jósa András pályázaton e témakörből 2. helyezést értem el. A kellő elméleti háttér és gyakorlati tapasztalat megszerzésével most jött el az ideje egy könyv megírásának.


Majoros Beáta: A gyógytornász kicsit dietetikus, kicsit pszichológus is kell, hogy legyen a munka során.


Milyen út vezetett idáig?

Majoros Beáta: A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán 2004-ben végeztem gyógytornászként, 2010-ben ugyanitt szereztem diplomát, mint egészségügyi rehabilitációs menedzser, 2012-ben pedig a Nyíregyházi Főiskolán vehettem át egészségfejlesztő-, mentálhigiénés oklevelet. A gyógytornászi munkakör széles területet fed le, amelyhez elengedhetetlen a folyamatos képzés, ezért számos tanfolyamon vettem részt. Az elmúlt tíz évben a Jósa András Oktatókórházban dolgoztam, jelenleg egy franciaországi magánklinikán kamatoztatom ismereteimet.

A könyvben mennyi a szintetizáló elemzés, mennyi a saját kutatás, tapasztalat?

Majoros Beáta: A gyakorlatból szerzett tapasztalataimat írtam le, természetesen elméleti szakkönyveket is alapul véve. Ez év őszén Nyíregyházán rendezték meg a nemzetközi gyógytornász konferenciát, amelyen „Test a lélek tükre” címmel tartottam előadást. Ebben kifejtettem: a gyerekkori elhízás hátterében gyakran állhat pszichés probléma, melynek korai felismerése segít a hatékony kezelés kiválasztásában. A kisiskolás kevésbé motivált a testsúlycsökkentésre, később sem a mozgást választja, hanem a különböző éhségcsökkentő praktikákat, például a dohányzást, alkohol fogyasztást. A kutatás alatt sajnos sok volt azon válaszadók száma, akik anabolikus szereket, designer drogokat használnak. Szomorú, hogy mennyi tizenéves nincs megelégedve a külsejével, amely miatt bevállalnák a plasztikai műtétet is. Kellő ismeret és szakember útmutatása is szükséges a szülői odafigyelés mellett ahhoz, hogy ezt a nehéz kamaszkort könnyen átvészeljék.

Mennyire követhető laikusok számára is ez a könyv?

Majoros Beáta: A kutatásomra és a hétköznapi gyakorlati tapasztalataimra alapozva a bevezetőben a mozgás fontosságára, a mozgásrendszer fejlődésére hívom fel a figyelmet, a tréning típusok jellemzőit mutatom be. Érintem az elhízást és az anabolikus szteroidok következményét is, amely általános problémává vált, és egyre fiatalabb korosztályt érint. Kedvet szeretnék csinálni ahhoz, hogy a mozgás kellemes élményt nyújtson amellett, hogy kiváló eszköz egészségünk megőrzésében. Segítséget adok a kórós testi elváltozások felismeréséhez és kezeléséhez.

A megfigyelései során mit tart a legaggasztóbbnak?

Majoros Beáta: Azt, hogy mennyire befolyásolhatóak a fiatalok. Sok esetben a szülők sem sejtik, hogy a gyerekük az edzést „kiegészíti” amfetamin, vagy egyéb káros szerekkel. Boldogan nyugtázzák, hogy a gyerekük „jó helyen” van, de a felnőttek zöme sincs tisztában testük működésével, zavarával kapcsolatban. A tíz év alatt különböző területen dolgozva szinte valamennyi korosztálynál azt tapasztaltam, hogy vajmi keveset tudnak a mozgásról, ezért kevésbé motiváltak a sportra. Szomorú, hogy az ideális alak elérése érdekében inkább fekszenek kés alá, minthogy életmódot változtassanak. A mozgásszegény életmódból eredő betegségek leszűkítik a mozgás szabadságát. Hangsúlyozom: nincs olyan betegség, amely tiltana egy könnyű gimnasztikát.

Mi adta a legnagyobb élményt a munka során?

Majoros Beáta: Mindehhez megfelelő érettség szükséges, így a könyv mondani valója sem biztos, hogy akkor és úgy „megy át” a gyereknek, ahogyan mi szeretnénk. Négy évvel ezelőtt, amikor a könyv piszkozata elkészült, elolvastattam a fiammal – tesztelve a könyv érthetőségét, közvetve üzenve, hogy miért noszogatom a mozgásra. Úgy tűnt, hogy akkor még nem úgy értékeli a könyv mondanivalóját, mára viszont tinédzserként megérett arra, hogy a mozgását a könyv szerint építi fel! Úgy gondolom anyaként és szakemberként ettől pozitívabb visszajelzés nem kell!

Lesz-e folytatás?

Majoros Beáta: Vannak további terveim, elképzeléseim, és a külföldi tapasztalataimat is szeretném majd kamatoztatni egy újabb könyvben.
 

Élet az években

Mielőtt nyomdába került a könyv, több szakember: orvos, gyógytornász, pedagógus és diák is látta. A végleges formázását és kiadatását a férjem segítette. Az az általános vélemény alakult ki, hogy hiánypótló a témában. Felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekkorban elhanyagolt mozgásszervi elváltozás meghatározza a pályaválasztást, rontja a felnőttkori életminőséget! Abraham Lincolntól vett idézet: „A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.” A könyv jelenleg kereskedelmi forgalomban nem kapható, magán kiadásban jelent meg. Az érdeklődők a fitteur@gmail.com e-mail címen rendelhetik meg, akiknek szívügye a mozgás, a sport és szeretnének tenni egészségükért.

 








hirdetés