Sporttörténeti kiállítás nyílt az ELTE és a BEAC szervezésében

Budapest – A Magyar Sport Napja és az egyetemi Pázmány-nap alkalmából az ELTE könyvtárának épületében, az ELTE és a BEAC szervezésében ünnepélyes keretek között megnyitották pénteken a “BEAC – Az elsők” sporttörténeti kiállítást.

A vendégek megtekintették a BEAC sportéletéről szóló kisfilmet, amely nemcsak az egyesület hat olimpiai bajnokát mutatja be, hanem megemlékezik többek között Asbóth József Grand Prix-győztes teniszezőről és Gyuricza Józsefről, az első magyar tőrvívó világbajnokról.

Mezey Barna, az ELTE rektora, a kiállítás fővédnöke beszédében kiemelte: “A sport találkozik azzal a hitvallással, amit az egyetem is képvisel, vagyis a minőséggel. Az ELTE és a BEAC elválaszthatatlanok egymástól. Nincs egyetemi sport a BEAC nélkül, és nincs BEAC az ELTE nélkül.”

A rektor úgy fogalmazott: a kiállítás az egyetem és a klub közös történetének legszebb és legérdekesebb pillanatait eleveníti fel.

“Ezzel szeretnénk csatlakozni azokhoz a sportegyesületekhez, amelyek méltó módon kívánnak megemlékezni kiemelkedő sportolóikról, vezetőikről. Célunk megőrizni az általuk felépített közösség hagyományait és örökségét” – mondta Mezey.

Karácsony András, a BEAC elnöke arról beszélt, hogy “az 1898-ban alapított BEAC a kezdetektől úttörőszerepet játszott a magyar sportéletben, a 20. század elején pedig a magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjévé vált”. Hozzátette: vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is.

“A tablókon látható hősök a mai egyetemisták, így a Rióba utazó sportolók számára is példaképek lehetnek” – mondta a klubelnök.

Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: “A tanulás és a sport szorosan összefügg, hiszen mindkettőben fontos az előrelépés, a fejlődés, a legjobbá válás vágya. A kiállításon látható sportolók bizonyították, hogy a tanulás és a sport összeegyeztethető, mindkettőben csúcsra lehet jutni.”
Ezt követően köszöntötték az ELTE és a BEAC riói olimpikonjait: Kapás Boglárka úszót, valamint Staicu Simona, Csere Gáspár, Srp Miklós és Récsei Rita atlétát. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke köszönetét fejezte ki, amiért az ELTE és a BEAC a jelenleg Madeirán versenyző Illés Fanni paralimpikon úszóról sem feledkezett meg.

Az esemény keretében rehabilitálták Hámori Jenőt, a BEAC 1956-ban kardcsapatban olimpiai bajnok vívóját. A politikailag elfeledett egykori kitűnő sportoló a hat BEAC-os olimpiai aranyéremből az ötödiket szerezte, ám neve hatvan éven keresztül hiányzott a klub dicsőségtáblájáról.

A 82 éves Hámori sporttársa, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőrvívó felidézte a kardvívóról őrzött emlékeit, örömmel mondta, hogy személyesen láthatta azt a vívótermet, amit New Orleans-ban Hámori létrehozott.

Ezt követően az ünnepelt és Karácsony András leleplezte azt a márványtáblát, amelyen az olimpiai bajnokok között már Hámori neve is szerepel, és amelyet az ELTE Bogdánffy úti sporttelepén a régi helyett állítottak.

“Még ha a BEAC el is feledkezett rólam, én sosem felejtettem el a BEAC-ot, az ELTE-t és a magyarságomat” – mondta Hámori Jenő, majd beszélt arról, hogy a melbourne-i olimpia után Amerikában telepedett le, a New Orleans-i Tulane Egyetem orvosi karának biokémia professzora lett.

“1962-ben jöttem először haza, azóta minden nyáron hazalátogatok. Két lányom is vívó lett, folytatták a családi hagyományt” – mondta Hámori Jenő, aki 2003-tól az ELTE-n vendégprofesszorként előadásokat tartott.

A BEAC olimpiai bajnokai:

Prokopp Sándor, sportlövő (1912 Párizs)
Csík Ferenc úszó (1936 Berlin)
Rajczy Imre vívó (1936 Berlin)
Kovácsi Aladár öttusázó (1952 Helsinki)
Hámori Jenő vívó (1956 Melbourne)
Németh Angéla gerelyhajító (1968 Mexikóváros)

– MTI –








hirdetés