Startol a Belmondo-turné

Az új album dalaival érkezik a Belmondo
Az új album dalaival érkezik a Belmondo
Nyíregyháza – A lemezbemutató koncertsorozat első állomása Nyíregyháza.

A januári, ráhangoló Nomad–Karmapirin–Mudfield hármas után a Belmondo zenekar nyitja a Club Hollywoodban a zárt téri koncertszezont február 9-én. Az együttest Czutor Zoltán alapította 2005 végén, a Nyers feloszlása után. Az énekes-gitáros jó érzékkel válogatta össze a zene iránt elkötelezett, rutinos előadókat, akik szerettek volna valami mást, valami rendhagyót kipróbálni. Az új formáció stílusa – a saját meghatározásuk szerint – „beatmetál”, amiben a rock, a beat, a metál, a Red Hot Chili Peppers-féle funk elemek szabadon keveredhetnek akár a sanzonos, diszkós elemekkel is. Már az első daluk és klipjük meghozta a sikert, hiszen a 2006 januárjában napvilágra került Lesz, volt, van mindjárt a leggyakrabban megszólaló hazai számok egyike lett.

Az első nagylemezük 2006 májusában jelent meg Él ilyen Alien címmel, amit 2015-ig további hat korong követett: a Hogy nézel rám?, a Szájba rágót!, a Mikor, a Good, Better, Belmondo dupla album, a Kooperatív és a Kalapot le!. Legfrissebb, Pár Piálás című lemezük 2017 őszén jelent meg – ezzel indult tavaszi országjáró turnéra a zenekar, melynek első állomása a nyíregyházi szórakozóhely.

Akusztikus gyökerek

A Belmondo előzenekara az az Innergarden lesz, amelyik nem feltétlenül a könnyű belső történéseket boncolgató tánczenéjéről híres. A jelen felállásban 2016 óta együtt dolgozó együttes akusztikus gyökerekből táplálkozik, s Restás Gergő zenei életmódváltásaként jött létre, akit az elmúlt években olyan zenekarok ritmusszekciójában láthattunk, mint a TükeZoo, a Takáts Eszter és Zenekara, a Kaldera vagy a Forgó. Az Ujvári László Lehel (hegedű), Szalay Tamás Géza (basszusgitár) és Findrik Dávid (dob) alkotta banda a zenei stílusok határterületein mozog.

Kezdés este nyolckor, jegyek elővételben és a koncert napján a helyszínen is kaphatók.

KM








hirdetés