Sport

2015.08.07. 19:21

Vizes vb - Gyurta: jókor jött a bronzérem az olimpia előtt

Kazany, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) - Gyurta Dániel úgy érzi, a jövő évi olimpia előtt jókor jött, hogy a kazanyi vizes világbajnokságon megszakadt nagymedencés sorozata azzal, hogy - három vb-arany után - 200 méter mellen bronzérmes lett.

Kazany, 2015. augusztus 7., péntek (MTI) - Gyurta Dániel úgy érzi, a jövő évi olimpia előtt jókor jött, hogy a kazanyi vizes világbajnokságon megszakadt nagymedencés sorozata azzal, hogy - három vb-arany után - 200 méter mellen bronzérmes lett.

"Nagyon erős volt a kezdés, kicsit önmagamnak is, a végén lehet ez egy kicsit visszaütött, ugyanakkor 2007 óta minden világversenyen döntős voltam, a legrosszabb helyezésem pedig egy hatodik hely volt" - nyilatkozta a tatár fővárosban a 26 éves magyar, aki 50 méteres medencében világbajnokságon 2009 óta mostanáig nem talált legyőzőre ebben a számban.

"Azt gondolom, ma ez volt a maximum, egyszerűen ennyi volt bennem. Nagyon jókor jött így ez az olimpia előtt. Azt azért hozzáteszem, hogy ha most a legjobbamat úszom, vagy ahhoz közelit, akkor világbajnok vagyok. Tehát nem én vesztettem el a címemet, hanem inkább nem tudtam újra megnyerni" - fogalmazott Gyurta, aki hozzátette, rendkívül keményen dolgozott a felkészülés alatt, és úgy érezte, hogy az edzések alapján képes lehet 2 perc 7 másodperces időre.

"Nem a helyezés miatt vagyok csalódott, hiszen sokkal keményebben edzettem, mint valaha, ezzel szemben majdnem egy másodperccel úsztam rosszabbat a legjobb időmnél. Meg kell nézni, talán az edzésekkel, vagy a formába hozással volt a probléma" - mondta Gyurta.

A londoni olimpiai bajnok leszögezte, nem érezte tehernek, hogy veretlensége ilyen hosszúra nyúlt, sokkal inkább motivációként élte meg.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!