Néhány nap múlva kezdetét veszi a XXX. Nyári Olimpiai Játékok Londonban, melynek kapcsán a Debreceni Vízilabda Sportegyesület az Aquaticum Strand- és Termálfürdővel karöltve egy népszerűsítő akciót hirdet. Az ötkarikás játékok ideje alatt a cívisvárosi pólósok birtokba veszik a Nagyerdei Strandfürdőt, ahol különböző programokkal, játékos vetélkedőkkel és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket.
A strandra kilátogatók emellett megismerkedhetnek Magyarország legeredményesebb csapatsportágával, és annak jeles, debreceni képviselőivel. Találkozhatnak a két év alatt elképesztő fejlődésen keresztül menő, és a nemzetközi porondra kijutó hajdúságiak játékosaival, valamint testközelből megismerhetik az Európa Kupára készülő gárda új keretét. A programban szerepel továbbá a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott mérkőzéseinek megtekintése – melynek helyi szakkommentátora a Debrecen csapatának mestere, a 240-szeres válogatott egykori klasszis Gyöngyösi András lesz -, míg a bátrabbak akár a pólósokkal együtt vízbe is csobbanhatnak.
Az esemény háziasszonya A Szépségkirálynő című műsor egyik finalistája, a debreceni Rákosi Annamária lesz. A szervezők izgalmas programokkal mindenkit szeretettel várnak tehát július 29-én és augusztus 12-én 14 órától késő estig, a Nagyerdei Strandon az olimpia jegyében! Hajrá Magyarok, Hajrá Varga Tamás, Hajrá Debrecen!
Helyszín: Nagyerdei Strandfürdő, az 50 méteres versenymedence és környéke
Programmenet: 2012. július 29. vasárnap
- 13:30 körül érkezik a strandra a vízilabda felnőtt csapat egy része, illetve az ifi csapat
- 14:00 -tól kezdődik a regisztráció a góllövő versenyre
- 14:30 -tól kezdődik a vízilabdások 2×15 perces bemutató meccse
- 15:30 Góllövő verseny (az előzetesen regisztrált személyekkel)
- Kvíz verseny, a nyertesek között DVSE ajándékokat sorsolnak ki.
- Ezek után lehet ismerkedni, kérdezni és fotózkodni a vízilabdás fiúkkal
Jegyár: a DVSE csapat szurkolói Diák/Nyugdíjas jegyáron vehetnek részt az eseményen.