Sukoró: Budai szerint megdőlt Bajnai vallomása

A sukorói telekcserét vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból (PM) irányították a törvénytelen ügyletet.

Budai Gyula szombati sajtótájékoztatóján kijelentette azt is: bizonyítékai vannak arra, hogy Bajnai Gordon ügyészségi vallomásában állítottakkal ellentétben igenis tudott a befektetők szándékairól.

A fideszes politikus szerint a PM belső levelezéséből, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és a befektető Joav Blum ügyvédjének levelezéséből kideríthető, hogy a PM-ből irányították a telekcserét, onnan érkeztek az utasítások az ügyletet csak “bábként” lebonyolító és jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Tátrai Miklós MNV-vezérnek.


Megdőlt Bajnai vallomása?

Budai emellett bemutatott egy ügyvédi levelet is, amelyből kiderül, hogy Bajnai Gordon többször találkozott a befektetők képviselőivel és részletesen ismerte a projektet, vagyis a miniszterelnöki megbízott szerint megdőlt Bajnai vallomásának azon része, hogy a volt miniszterelnök nem tudott az ügyletről.

A kormánypárti politikus szerint minden kétséget kizáróan az is kiderült a levelezésekből, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tudott arról, hogy csak a jogszabályok megszegésével bonyolítható le az említett ügylet. A befektetők egyik fő kérése ugyanis az volt a kormányhoz, illetve a miniszterelnökhöz, hogy a Velencei-tó partján lévő telket csere útján szerezzék meg, kizárva ezzel a nyilvános pályáztatást és a versenytársakat.

– Független Hírügynökség –








hirdetés