Sunshine-NyíKSE – Príma játékot mutattak

Nyíregyháza – A Sunshine-NyíKSE fiatal játékosai is kivették részüket a győzelemből.


A Sunshine-­NyíKSE a PRIMA SE II. ellen folytatta az NB II.-es bajnokságot. A debreceniek már kezdéskor sem bírták a legjobb ötösével kezdő nyíregyháziak által diktált iramot. Öt perc után tíz pont volt a két csapat közötti különbség, a negyed végére pedig már egy híján húsz.

Ekkor már a vezér, Brane Savic leült, átadva helyét a fiatal Baranyai Zsoltnak és a fiatal Csikós Botondnak, akik mellett Nagy Dániel és Nyíri Péter is jól asszisztált a rutinos és megint kitűnő formában játszó Asztalos Istvánnak.

Megállják a helyüket

A második félidőre Savic visszaállt, de látva, hogy az ellenfél nem tud felzárkózni, újra padra ült, majd megint a fiatalok vették át a főszerepet és némi védekezési bizonytalanság után magukra találva bizonyították, hogy már ebben a mezőnyben is megállják a helyüket.

A NyíKSE három győzelemmel és egy vereséggel a Keleti csoport harmadik helyén áll.

Kosárlabda: férfi NB II., Keleti csoport

Sunshine NyíKSE-PRIMA SE II. 80-58 (26-7, 17-17, 22-18, 15-16)
Bánki Donát középiskola.

NyíKSE: Savic 10/6, Asztalos 25, Takács 8/6, Zajácz 4, Földesi 6. Csere: Baranyai 6, Sipos 3, Csikós 2, Gacsályi 2, Nyíri 6/6, Nagy D. 8/3. Edző: Kovács Tibor.

KM








hirdetés