Svédváltóban a leggyorsabbak

A Vasvári-gimnázium bajnok váltója a testnevelő-edzőkkel együtt
A Vasvári-gimnázium bajnok váltója a testnevelő-edzőkkel együtt - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza – Két érmet, közte egy bajnoki címet szereztek a vasváris atléták az idénynyitó diákolimpiai döntőben.

Hagyományosan az esztendő utolsó szabadtéri atlétikai rendezvénye és az új tanév első diákolimpiai döntője az általános és középiskolai ügyességi és váltófutó csapatbajnokság. Az is hagyomány, hogy a szabolcsi, elsősorban nyíregyházi tanintézmények csapatai nem érkeznek haza üres kézzel a viadalról, amelyet ezúttal az Ikarus-pályán rendeztek.

A több döntős csapat közül a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium színeit képviselők közül az V-VI. korcsoportban kettő is éremmel térhetett haza. Országos bajnoki címet szerzett a fiú svédváltó (100, 200, 300 és 400 métert futnak a rajthoz álló versenyzők) Ntumazah Sebastian Zalán, Szabó Kristóf, Balogh Levente István és Kovács Máté összetételben. Az ő edzőik: Bakosiné Szenczi Erika, Szalka Géza és Végvári Ferenc.

A dobogó második fokára állhatott a lány diszkoszvető-csapat, amely Zsiga Kinga, Kiss Virág, Pinhasov Mirjam, Seres Vivien és Brecska Noémi összetételben ért el olyan átlagot, amely az ezüstéremhez volt elég. Akadtak olyan versenyszámok, ahol két nyíregyházi iskola szerepelt a döntőben, ezt meg kell becsülni, miként a többi helyezést, melyek közül a vasváris lány súlylökők negyedik pozíciója volt legközelebb a dobogóhoz. A nyíregyházi intézményeken kívül a III-IV korcsoportban a nyírtelekiek képviselték a megyei színeket, ők távolugrásban végeztek a nyolcadik helyen.

Ügyességi és váltófutó csapatbajnokság: diákolimpiai országos döntő

III-IV. korcsoport

Fiúk

Távolugrás: 8. Nyírteleki Általános Iskola (Kovács Balázs, Ádám Pál Krisztofer, Galinger Áron, Horváth Gergő, Kovács Bence) 4.835.
Súlylökés: 7. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (Bucsánszky Szabolcs, Kovács Roland, Tamás Szabolcs, Tóth-Ábri Benjamin) 9.8.

V-VI. korcsoport
Fiúk
Távolugrás: 6. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium (Ntumazah Sebastian Zalán, Szegfű Zsadány Valter, Sass Ádám, Juhász Márk József, Révész Zsolt) 5.69.

Súlylökés: 7. Nyíregyházi Szakképző Centrum Vásárheéyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnázium (Tóth Balázs, Ferencz Márton Benedek, Szépe Bence Attila, Moldván Csaba, Sebestyén Balázs) 11.56.

Diszkoszvetés: 7. Nyíregyházi Szakképző Centrum Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Sipos Adrián, Soltész Ádám, Földesi Attila, Tóth Krisztián, Babák Szabolcs) 31.385.

Svédváltó: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium (Ntumazah Sebastian Zalán, Szabó Kristóf, Balogh Levente István, Kovács Máté) 2:01.69, 10. Nyíregyházi Szakképző Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium (Gemzsi Patrik, Pálosi Richárd, Buzga Zoltán, Béni Gergő Roland) 2:06.80.

4×1500: 8. Vasvári (Kertész Kevin József, Kiss Máté András, Csikór Péter István, Holecskó Máté) 18:52.78.

Lányok

Súlylökés: 4. Vasvári (Zsiga Kinga Andrea, Tóth Sára Klaudia, Pinhasov Mirjam, Kiss Virág, Seres Vivien) 8.9625.

Diszkoszvetés: 2. Vasvári (Zsiga Kinga Andrea, Kiss Virág, Pinhasov Mirjam, Seres Vivien, Brecska Noémi) 30.815, 7. Wesselényi (Veréb Alexandra, Kozák Bettina, Gemzsi Szabina, Bodnár Dóra, Bányász Debóra) 23.24.

Svédváltó: 5. Vasvári (Petruska Enikő, Szojka Dorina, Beleon Réka, Botos Boglárka) 2:34.30.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés