Szabadlábra helyezését reméli a belga gyermekgyilkos az áldozatok családjainak írt levelétől

Akt.:
Szabadlábra helyezését reméli a belga gyermekgyilkos az áldozatok családjainak írt levelétől
© Fotó: The Telegraph
Brüsszel – Ügyvédje szerint a “megbékélés” szándékával írt levelett Marc Dutroux, 2004-ben életfogytiglanra ítélt belga gyermekgyilkos áldozatai családjainak és az életben maradt sértetteknek, egyben annak reményében, hogy a jövőben feltételesen szabadlábra helyezhetik. Ezt Bruno Dayez ügyvéd nyilatkozta szerdán.

A La Libre Belgique című belga napilap beszámolója szerint az ügyvéd elmondta, Dutroux teljes mértékben elismeri felelősségét a hat kislány elrablásáért, rendszeres megerőszakolásáért, kínzásáért, és négyüknek az elszenvedett kínzások miatt bekövetkezett haláláért. A levelekkel nem sebeket akar feltépni, azok a békülést, az áldozatok hozzátartozói felé való nyitást szolgálják. Közölni kívánja, hogy készen áll arra, hogy válaszoljon valamennyi kérdésükre – tette hozzá.

Dayez tájékoztatása szerint a levelek másolatai Dutroux bűnügyi iratanyagába kerülnek, amelyek része lehetnek egy jövőbeni feltételes szabadlábra helyezési kérelemnek. Ennek feltételei között van a magatartás megváltozása és az, hogy a jövőben nem jelent veszélyt a társadalomra. Az ügyvéd véleménye szerint a most 61 éves elítélt fogva tartásának 22 éve alatt megbűnhődött az elkövetett vétkeiért – közölte a napilap.

Belgium egyik legismertebb bűnözőjét 2004-ben ítélték életfogytiglanra. Dutroux volt feleségét, egyúttal tettestársát 2012-ben feltételesen kiengedték, amit a férfitől megtagadtak, mert igazságügyi szakértők és a börtön igazgatósága szerint nagy volt a veszélye, hogy újabb bűncselekményeket követ el.

További fogva tartása mellett szólt az is, hogy nem nyújtott be tervet arra nézve, miképpen képzeli el életét a szabadulását követően, hogyan akar beilleszkedni a társadalomba. Édesanyja akkori nyilatkozata szerint Dutroux megrögzött visszaeső, és azt kívánta, hogy fiát soha többé ne lássák szabadon.

– MTI –


Fotók: A bal oldali képen Anneke Lucas látható ma, a jobb felső képen Anneke Lucas látható 6 évesen, a jobb alsó képen Marc Dutroux az egyik legkegyetlenebb belga pedofil gyilkos
Belgium - A most 53 éves Anneke Lucas felfoghatatlan borzalmakról számolt be: mindössze 6 éves volt, amikor eladták szexrabszolgának egy belga arisztokratákból álló pedofil bandának, és szavak sincsenek rá, milyen válogatott borzalmakat kellett ezután megélnie. Figyelem, csak erős idegzetűeknek! ...








hirdetés