2011.08.12 16:13; Frissítve: 2011.08.12 20:58


Szabolcs–Borsod különcsata – új játékosokkal a Szpari

Szpari Szpari
Egyedül a Szakoly játszik hajdúsági ellenféllel a Magyar Kupa országos főtáblájának második fordulójában.

 (2 hozzászólások)

alt hiba beküldése

A bajnoki rajtok előtti második kupafordulóba már az NB II-es csapatok, így a Nyíregyháza Spartacus is bekapcsolódik. Az egy héttel korábbi körből öt további megyebeli alakulatunk maradt állva, az „ötök” vasárnap hazai pályán, a Nyíregyháza Spartacus szombaton, Tiszaújvárosban lép fel.

A Szpari új játékosokkal soraiban mutatja meg magát: Kovács Ádámmal három, Mészáros Márkkal és Murányi Kristóffal két-két éves szerződést között a klub. A triót harcba dobhatja az újvárosi összecsapáson a szakmai stáb. Nem úgy a légiósokat: Davidov, Vukadinovics, Lavrencsik, valamint Suici megállapodást között a piros-kékekkel, játékengedély híján azonban egyelőre nem bevethetők.

Ugyanakkor elképzelhető, a Balmazújvárossal hírbe hozott Sipos Tamás is a Spartacusban folytatja: a legutóbb a Bőcsöt erősítő labdarúgó szíve szerint maradna.

A héten érkezett csatár, Rompos József szintén a Spartacust választotta, sérülés miatt nem állhat Gálhidi György rendelkezésére. Az edző egyébiránt csütörtökön kisebb kézműtéten esett át, a péntek délutáni tréninget viszont már személyesen vezényelte.

Lényeg a lényeg: összesen tizenhárom mezőnyjátékos és négy kapus rendelkezik érvényes játékengedéllyel. Ők nevezhetők az aktuális kupamérkőzésre.

Öt párharcban borsodi riválist kaptak csapataink, a Szakolynak az Ebes kiütése után újabb hajdúsági rivális jutott, de Boros Gyula legénysége ezúttal hazai pályán léphet fel, hiszen a Bőcs jogán az NB II-be került Balmazújvárost fogadja.

Ugyancsak a másodosztályból kapott ellenfelet a Tiszakanyár (a Keleti csoport legutóbbi ezüstérmese, a Mezőkövesd látogat hozzá) és a Terem (a Kazincbarcikát látja vendégül ideiglenes otthonában – Bátorligeten). Bökönybe az NB III-as, a kupában rendre jól szereplő Putnok látogat, a Kispalád pedig a megyei I. osztályban szereplő Aszaló ellen írhatja tovább a – már így is veretes – kupatörténelmet.

Magyar Kupa: országos főtábla, 2. forduló (kezdés: 17)

Szombat

Tiszaújváros–Nyíregyháza Spartacus
Gálhidi György, a Spartacus vezetőedzője: – Nagy a bizonytalanság, nehéz lenne pontosan megmondani, mire leszünk képesek. Több meghatározó játékos nem léphet pályára, ezzel együtt természetesen a továbbjutás reményében utazunk. A fiatalok megfelelően dolgoztak, jó benyomást tettek rám, bízom abban, hogy megoldják a feladatot.

Vasárnap

Tiszakanyár–Mezőkövesd
Koskovits György, tiszakanyári edző: – Úgy érzem, alaposan belenyúltunk, hiszen a lehetséges ellenfelek közül a legerősebbet kaptuk. Van ennek jó és rossz oldala is, a rossz az, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, viszont abban a tekintetben jó, hogy megláthatjuk, az újjászervezett csapatunk milyen játékerőt képviselhet a bajnokságban.

Terem–Kazincbarcika
Körmös Miklós, teremi edző: – A teremi futballacsapat életében már a is nagy szó, hogy a kupa ezen szakaszában ilyen nívójú ellenféllel találkozunk. Remélem, háromesélyessé tudjuk tenni a mérkőzést, ami egyben azt is jelentené, a továbbjutásra is lesz sanszunk. Akadnak sérültjeink, eltiltottunk is van, mégis bizakodunk.

Szakoly–Balmazújváros
Boros Gyula, szakolyi edző: – Az eddigi szereplésünkre vasárnap tehetjük fel a koronát, amennyiben a tőlünk két osztállyal magasabban jegyzett Balmazújvárost kiverjük. Úgy gondolom, mindent meg fogunk tenni a siker érdekében, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Bököny–Putnok
Marozsán Mihály, bökönyi edző: – Megmondom őszintén, nagyon készülünk Ki tudja, az életben lesz-e még egy ilyen lehetőségünk? Fiatal, lelkes csapat a miénk, remélem a lendület tovább viszi előre a játékosokat. Nem ragozom, szeretnénk nyerni. Ugyanakkor történjék bármi, az eredménytől függetlenül büszke vagyok a srácokra!

Kispalád–Aszaló
Algács Tibor, kispaládi játékos-edző: – Azt gondolom, részünkről már az is nagy bravúr, hogy idáig eljutottunk. Noha istenigazából szinte semmit nem tudunk az ellenfélről, valószínűleg ez fordítva is igaz, ettől függetlenül nem titok, ezúttal is győzni akarunk.

- Koncz Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 2

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2