Frissítve:

Száguldás és kaszkadőr show

RabócsiRing RabócsiRing
A RabócsiRingen húsvétkor beindulnak a pontvadászatok.

Technikai sport. Egyet fizet, hármat vihet! Akár ez is lehetne Máriapócson a húsvéti, kétnapos kínálat, hiszen három bajnoki pontvadászat indul a RabócsiRingen. Hosszú évek óta hagyomány, hogy a ralikrosszozók a szakág egyik honi fellegvárában indítják be a versenyévadot.

A profik mellett az amatőr sorozat résztvevői is nekivágnak az esztendőnek, ez ugyebár máris két bajnokság. Aztán ott van még a szintén négy kerékkel bíró quadosok bajnoki rajtja, így meg van a három viadal.

A ralikrosszozókra új nyomvonal vár, hiszen a pályára 400 méter új aszfaltozott felület került, így még izgalmasabb futamokra van kilátás. Hétfőn lesz bőven az izgalomból, hiszen a két-két időmérő után alakul majd ki a döntő futamok sorrendje.

Közben kétszer is igazi látványosság vár majd az érdeklődőkre, hiszen Piroch Gábor és kaszkadőr csapata – akik először látogatnak el a RabócsiRingre – extrém és látványos autós kaszkadőr show-t ígér.

KM

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

hiba beküldése



Kinga, a nap szépe

Kinga nagyhalászi lány, aki az elmúlt években húgaival számos divatbemutatón és fotózáson vett már részt.
tovább »

További hírek a szon-sportoldal kategóriából
Jégkorong MK – A Miskolc jutott elsőként döntőbe
Székesfehérvár, 2015. március 27., péntek (MTI) - A Miskolc jutott elsőként a jégkorong Magyar Kupa [...] tovább »
Koronglövő vk – Pongrátz Bianka a középmezőnyben zárt skeetben
El-Ajn, 2015. március 27., péntek (MTI) - Pongrátz Bianka 32. helyen zárt a női skeetesek között az egyesült [...] tovább »
Dicséret került az ablakba
Tiszavasvári - Nem semmi. Mármint az, hogy a Tiszavasvári NB II-es férfi kézilabdacsapata négy, a tavaszi [...] tovább »
A többfrontos helytálláshoz még nem elég erősek
Nyíregyháza - A TFSE elleni csütörtöki vereséget követően szombat délután Szombathelyen lép pályára a [...] tovább »
OGY – Felgyorsítaná a vizes világbajnokság beruházásait a Fidesz
Budapest, 2015. március 27., péntek (MTI) - A 2017-es budapesti úszó-, vízilabda-, műugró, műúszó és [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása