Helyi közélet

2013.05.09. 16:47

Bajnai: "A magyar társadalom fele kormányváltást és korszakváltást akar"

Mátészalka - Népes tömeg fogadta csütörtök délután Mátészalkán, a Hősök terén Bajnai Gordont, az Együtt - PM Szövetség vezetőjét.

Mátészalka - Népes tömeg fogadta csütörtök délután Mátészalkán, a Hősök terén Bajnai Gordont, az Együtt - PM Szövetség vezetőjét. Az Együtt Magyarországért országjárás szalkai állomásán a volt miniszterelnök elmondta: meggyőződése, hogy a magyar társadalom felének elege van az Orbán-kormányból, kormányváltást és korszakváltást akar.

- Mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy hazánkban, így ebben a megyében, városban is jobban menjenek a dolgok 2014-től. Csak együtt, közösen érhetünk el változást, teremthetünk olyan országot, ahol könnyebb felemelkedni és nehezebb leszakadni. Orbán Viktor rossz kormányzása miatt válságban van Magyarország, a fiatalok "elmenekülnek" az országból, szerencsésebb esetben otthonuktól távol, de belföldön találnak munkát. Sok tennivaló áll előttünk, ha megnyerjük a választást: helyre kell állítani a köztársaságot és a jogbiztonságot, fel kell számolni a Fidesz okozta új válságot, valódi megoldást kell találni a munkanélküliség csökkentésére, különösen a hátrányos helyzetű megyékben, régiókban. A kormány téved, ha azt gondolja, hogy az álságos rezsicsökkentő akciójával "meg tudja vásárolni" a polgárok támogatását.

Bármelyik szabolcsi, szalkai háziasszony, aki az otthoni bevásárlást, számlabefizetéseket intézi, megerősítheti: jóval többe kerül az élet - lakásfenntartás, étkezés, gyermeknevelés költségei stb. - mint korábban - mondta Bajnai Gordon, aki csütörtökön 17.30 órától a vásárosnaményi művelődési házban tart lakossági fórumot.

KM-PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában