Szakértői kormány kellene

Debrecen – Pósán László és Rácz Róbert, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselői tartottak sajtótájékoztatót a megyeszékhelyen.

A Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy az október 6-i parlamenti bizalmi szavazás, amellyel a kormánytöbbség megerősítette Gyurcsány Ferenc kormányfő pozícióját, nem oldja meg – sőt rontja – a jelenleg is nehéz helyzetet az országban. A szocialisták – köztük hajdú-bihar megyei képviselőik is – pénteken a további megszorításokra, a lakosság életszínvonalának romlására szavaztak. Erről Pósán László és Rácz Róbert, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselői beszéltek szombati debreceni sajtótájékoztatójukon.

Hangsúlyozták: pénteken a parlamentben az egyetlen helyes megoldás a hitelét veszett kormányfővel és kormányával szembeni bizalom megvonása lett volna. A Fidesz így továbbra is szorgalmazza egy a parlamenti pártok konszenzusán alapuló, de nem politikusokból álló szakértői kormány létrehozását.

A helyi ügyekkel kapcsolatban a Napló megtudta: hamarosan megkezdődhetnek majd a tárgyalások a Fidesz, a KDNP és az MDF között a debreceni közgyűlésben való együttműködésről.








hirdetés