Szakképzés – jeles bizonyítványt kapott Debrecenben egy 77 éves diák

Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – Jeles bizonyítványt vehetett át csütörtökön egy debreceni üzleti iskola legidősebb, 77 éves diákja: a budapesti Mák Istvánné gyógyszertári szakasszisztens képesítést szerzett.

Mák Istvánné első, gyógyszerész asszisztensi végzettségét 1962-ben megszerezve előbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, majd Budapesten dolgozott patikában, később az akkori fővárosi gyógyszertári központhoz került. A bizonyítvány csütörtöki átvétele után az MTI-nek elmondta azt is: felsőfokú munkaügyi szakképesítést szerezve operatív csoportvezetőként ment nyugdíjba a gyógyszertári központból 1996-ban. Nyugdíjasként vállalkozásba kezdett: munkaerő-közvetítő cége patikáknak segített munkaerőt toborozni, illetve gyógyszerészeknek munkahelyet találni, miközben maga is félállásban patikában dolgozott.

Amikor 2007-ben a jogszabályok változása lehetővé tette, feladta vállalkozását, és teljes munkaidőben visszatért a patikába – idézte fel; 2010-től egy budapesti gyógyszertárban dolgozik nyugdíjasként, teljes munkaidőben. Újabb jogszabály-változások miatt tavaly a patika vezetője azt mondta: szeretnék, ha továbbra is dolgozna a gyógyszertárban, de ezt csak úgy teheti, ha megszerzi a gyógyszertári szakasszisztens képesítést.

Számomra nem volt kérdés, hogy vállalom a tanulást, csak az kellett megoldani, hogyan jutok el minden hétfő délután Debrecenbe”

– mondta Mák Istvánné.

Zajácz Gizella, a Discimus Üzleti Iskola igazgatója az MTI-nek elmondta: rendkívül népszerűek az egészségügyi területekkel kapcsolatos képzéseik. Eddig 66 éves volt a legidősebb diákjuk.

– MTI –








hirdetés