Szálljá’ ki g*cigyerek!

Szálljá’ ki g*cigyerek!
Szép, mélykék autó állt minap délelőtt a nyíregyházi munkaügyi központ előtt, nem egy új modell, de pont olyan, amilyet még magának is szívesen elfogadna az ember. Előtte apuka gurgulázó hangon ordít, mellette anyuka csöndben szemléli a fejleményeket. Ahogy közelebb értem, akkor hallottam csak, milyen gyönyörűségek hagyták el az édesapa száját… M. István jegyzete

Gyakorlatilag bárki szem és fültanúja lehetett a péntek délelőtti kis közjátéknak a munkaügyi központ előtt, de valószínűleg a többség csak legyintett egyet sajnálkozva, hogy milyen világban is élünk. Ahogy fentebb említettem a délelőtti napsütést az úriember ordítása árnyalta, aki a vezetőülésnél állva kiabált befelé az autóba. „A f*szom verjem beléd g*cigyerek, szálljá’ ki az autóból! Nem érted?” – hörgött az apuka. Az anyósülés felé pillantva 4-5 éves forma kisfiú izgett-mozgott, arcán széles mosollyal. Újból végignézve a társaságon feltűnt, hogy a félrehúzódó, eddig riadtnak tűnő anyuci arcán is a mosoly jeleit lehetett fölfedezni, de miután a bölcs családfő még egy párszor elismételte a már ismert rigmust hangos röhögésben törtek ki. Ekkor jöttem rá én is, hogy az eddig végignézett közjáték nem egy családi veszekedés kibontakozása, hanem egy játékos tréfálkozás sajátos megnyilvánulása.

Azt eddig is tudtam, legalábbis sejtettem, hogy a humor fogalma nem csak országonként, de társadalmi státuszonként is változik, de ez az eset egyéb kérdéseket is fölvet bennem. Arra nem szeretnék kitérni, hogy vajon egy meglett férfi milyen értelmi szinten lehet, ha képes egy nyüzsgő város közepén nyomdafestéket nem tűrő szavakat kiabálni a gyermekére, még akkor sem, ha azt adott esetben viccből tette. Elvégre gondoljunk csak bele, hogy milyen színvonalú beszélgetések zajlanak ebben a családban, s milyen szitokszavak hallhatóak egy-egy igazi veszekedés alkalmával. Ez minden bizonnyal csak a legkisebb probléma, hiszen ettől jóval aggasztóbb, hogy az anyósülésen izgő kisfiú vajon miféle normákat, viselkedésmintákat sajátít el egy ilyen családban élve.

Bekerülve egy közösségbe magával viszi mindazt a viselkedésmintát és szitokszavakat, amelyek odahaza ragadtak rá, s az óvodában, iskolában minden zokszó nélkül köcsögözi majd le társait, s küldi el a tanárát is melegebb égtájakra, természetesen viccből, játékból, ahogy azt odahaza is látta. Ekkor pedig, hiába büntetik a gyereket, hiszen egy oktatási rendszer csak a legritkább esetben képes azt helyrehozni, amit egy család vagy szülő hosszú évek során tönkretesz. Arról már nem is beszélve, hogy mi történik akkor, ha a szülőt behívják az iskolába. A jobbik esetben a feldühödött szülő gyermeke igazát védve csak elhordja mindennek a pedagógust, de rosszabb esetben el is sülhet néhány pofon – természetesen a nyomaték kedvéért. Vagy viccből…

-M. I.-








hirdetés