Számítógép és internet: képzések idősebbeknek Nyíregyházán is

Számítógép és internet: képzések idősebbeknek
Számítógép és internet: képzések idősebbeknek - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Felgyorsult világunkban a digitális fejlődés hatásai alól senki sem vonhatja ki magát: sem a gyerekek, sem a családok, sem a vállalatok – de még az idősebb nemzedék tagjai sem, akiknek, ha szeretnének tájékozottak lenni, e-maileznének a gyerekeikkel vagy videoüzenetet küldenének az unokáiknak, ismerniük kell a számítógépet, használniuk kell az internetet.

Ebben segíti őket a kormány digitális jólét programja, amelynek legújabb eleme a 65 év felettieknek szól – mondta el hétfő délutáni nyíregyházi sajtótájékoztatóján dr. Szabó Tünde. A sportért felelős államtitkár a program eddigi eredményeiről szólva elmondta: a kétlépcsős áfacsökkentés következtében az internet ma már megfizethető, a cél pedig az, hogy ez év végére minden hazai háztartásban elérhetővé váljon a világháló. – A mentorok képzésén túl vagyunk, így a már említett korosztály tagjainak nincs más dolguk, mint jelentkezni a 12 modult tartalmazó, ingyenes képzésre, amelyhez segédanyagot is biztosítunk. Felkészült szakemberek adják majd át tudásukat az idősebbeknek, akiknek, amellett, hogy számtalan új ismerettel gazdagodnak, a kapcsolati hálójuk is erősödhet – tette hozzá.
– A sajtótájékoztatón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is, aki arról beszélt, hogy ez a fajta oktatás a felnőttképzés egyik válfaja, egyben ékes bizonyítéka annak, hogy tanulni bármilyen életkorban lehet, sőt, kell is.

KM








hirdetés