Ladányi Tóth Lajos
Az „éjszaka császárának” letartóztatásával összhangban bealkonyult az egykor nemzetközi elfogatóparanccsal üldözött, hosszú évek óta békén hagyott személynek. Valakiknek épp most kezdte csípni a szemét, és a szorongatott helyzetéből már nem volt menekvés. A Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai szombaton öt embert fogtak el emberölés bűntettének megalapozott gyanújával: több budapesti és vidéki helyszínen összehangolt akció keretén belül intézkedtek. Bilincsbe verve hurcolták el mindannyiójukat, akiket azóta a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A körözött magyarok listáján nemrég még a legkeresettebbnek számító gyanúsítottakról alighanem „énekeltek”, máskülönben nehéz megfejteni, miként melegítenek fel könnyen elfeledett, 14 és 16 évvel ezelőtti piszkos ügyeket. A vád szerint olaj és vér is tapadt a rabosított kezekhez.
Kötve hiszem, hogy a történet itt nem ér véget, a szárnyaszegett pacsirták a kalitkában dalra fakadhatnak. Attól függően, hogy mi vagy ki van a begyükben? Elkapásuk üzenet: elévültnek hitt esetekről is lefújhatják a port. Ki tudja, meddig dől dominó, kit temet maga alá a lavina…