Szatmári a szilva, a béke és a múzeum

Dr. Cservenyák Lászlóval Kováts Dénes beszélgetett
Dr. Cservenyák Lászlóval Kováts Dénes beszélgetett - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Élményeket gyűjt a múzeumigazgató, aki kedd este dalra (és versre) fakadt a Bencs-villában.


Mátészalkán nem 24 órából áll egy nap, ez egészen bizonyos, azt a rengeteg teendőt ugyanis, amit dr. Cservenyák László végez, nem lehet egy „normál” napba belesűríteni – ezzel vezette fel a Többszemközt című beszélgetést kedd este a Bencs-villában Kováts Dénes. A vendég a Szatmári Múzeum igazgatója volt, aki tizenhat egyesület vagy alapítvány aktív tagja, templomban orgonál, zenekarban zongorázik, oktat a Debreceni Egyetemen, pálinkagyártókat vizsgáztat, és ha marad egy kis ideje, Tony Curtis lábnyomát keresi Hollywoodban. Mindezek mellett egy igazi show-man, aki szerepelt színjátszókörben, és amikor általános iskolában tanított, még az asztal tetején is szteppelt, hogy figyeljenek rá a diákjai.

Nőimádó legendák

A keddi beszélgetésen nem táncolt, viszont dalra (és versre) fakadt. „Mátészalka gyászba van, gyászba van, Gacsaj Pesta halva van” – énekelték el a Mátészalkáról érkezett vendégek, és az is kiderült, hogy a legenda szerint Pesta a XIX. század elején élt, elcsábította a település lányait és asszonyait, ami nem lett volna baj, ám amikor a bíró feleségével is ezt tette, a nagy hatalmú bíró megölette.

– Ma úgy mondanánk, hogy szerelemféltésből, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel, csoportosan elkövetett emberölésre felbujtás – mondta Cservenyák László, aki a városból elszármazott hírességekről szólva természetesen mesélt Adolf Zukorról, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozójáról – „ha nem ment volna ki Amerikába, Los Angeles helyén még ma is sivatag lenne” –, és Tony Curtis-ről, aki százharminc filmben szerepelt, és aki Gacsaj Pestához hasonlóan imádta a nőket.

Élményeket gyűjt

– Amikor arra kérnek, hogy dióhéjban válaszoljak, gyakran kókuszhéj lesz belőle – vallotta be Cservenyák László, aki szívesen és színesen beszél, nem spórolva a vicceken, verseken, anekdotákon – A földrajz-rajz szak után elvégeztem a néprajz szakot, négy évig tanítottam, és 1989-től dolgozom a múzeumban, lassan már én is múzeumi darab leszek. Területi intézményként rengeteg a feladatunk – „olyan sokoldalúnak kell lennünk, hogy az már szinte gömb” –, és e közel harminc év alatt hatszáz kiállítást szerveztünk, amelyekkel a hozzánk betérők vizuális látásmódját is szeretnénk fejleszteni, erősíteni.

– Az igazgatói teendők nap közben nagyon sok időt kívánnak, így kutatni, publikációt írni csak éjjel van időm, de nincs ezzel gond, szerintem az alvás kidobott idő. Annyi mindent lehet tenni az életben és én soha nem unatkoztam, erről többek között az a 16 egyesület és alapítvány is gondoskodik, amelynek tagja vagyok. Volt, amelyikre azzal kértek fel, hogy csak néhány ülésre kell majd elmenni, ehhez képest 15 éve működtetjük az otthont. Idős tárgyak, idős emberek – nem kérhetnék inkább egy lánykollégiumot? – nevette el magát a vendég, aki nem csak hogy tősgyökeres szatmári, de el sem lehetne onnan vontatni.

– Amikor Andersen sok időt töltött Itáliában és hazatérve megkérdezték tőle, miért választotta a napfényes ország helyett a hideg, bűzös Dániát, visszakérdezett: kevésbé szereti-e a gyermek az anyját, ha az nem túl szép? Szatmári a szilva, a béke és a múzeum, ráadásul ma már könnyen és gyorsan elérhető a világ. Aki jól érzi magát ott, ahol van, nem vágyódik el. Én szeretek jó társaságban lenni, jókat enni és inni; nem műtárgyakat gyűjtök – múzeumigazgatóként ezt meg sem tehetném –, hanem élményeket.

Viccek és pálinka

És ha már jóféle italok: nagyapja és édesapja is pálinkafőző volt, ő maga a lovagrend tagja, aki azt mondja, a jó pálinka műalkotás. A vidám esten szó esett még az Ifjúsági magazinról, amelynek címlapján látta meg annak idején a feleségét, a színészi karrierjéről: játszott a My Fair Lady-ben, a Mágnás Miskában, egyszer pedig annyira belemerült a viccmesélésbe, hogy elfelejtett bemenni a színpadra; de beszélt a számtalan díjáról, sőt, a természetes védvonalak és a csigaszerkezetű települések is szerepet kaptak az esten, amelyet Reményik Sándor Viszontlátásra című versével zárt le. One man-show volt a javából!

SzA








hirdetés