Szavalóverseny Reformáció 500. évfordulójára

Kisvárda – A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is.

Nemzeti összetartozás

A reformáció kezdetének 500 éves jubileuma alkalmából a kisvárdai Tőkés László Alapítvány Kuratóriuma szavalóversenyt rendez. Az Alapítvány 2004 óta támogatja a határon kívül élő szegény sorsú gyerekeket. 2016–ban 102 gyerek részesült ösztöndíjban. Az ösztöndíjban részesülők ebből fedezték a kollégiumi ellátásukat, vagy étkezési költségeiket. 2010 előtt a kormány nem támogatta a törekvéseinket, de 2010–től ez a helyzet változott és ma már mindenki elfogadja a nemzeti összetartozás gondolatát. A reformáció nemzetépítő, nemzetmegtartó szerepét ma már nemigen vitatják, de hangsúlyozni kell, hogy a reformáció egyik hajtása –Károly Gáspár bibliafordító tevékenysége– adta meg a lehetőséget a magyar nyelv elterjedésére, egységesülésére, általánossá tételére. Így egyértelmű, hogy a reformáció az egész magyar nemzetnek ünnepe.

Kisvárdai döntő a Költészet Napján

–A még decemberben meghirdetett, a Reformáció 500. évfordulójára szóló szavalóverseny szervezése javában folyik – mondta a szavalóverseny történéseiről Lengyel Szabolcs a Tőkés László Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Az elődöntők szervezése április 5–ig mindenütt befejeződik, és a legjobbak jutnak a kisvárdai döntőben. A döntő az ideérkezés miatti távolságot is figyelembe véve két részletben lesz. Április 10–én /hétfőn/ a program 13.30 kor kezdődik. Istentisztelettel kezdődik az ünnepi program, melyen Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Szigligeti Színház művészének /Meleg Vilmos 1956. április 8–án született a Szilágy megyei Kémeren. 1980–ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ezt követően pedig a Nagyváradi Állami Színházhoz szerződött, amelynek az óta is közismert tagja./ előadásában elhangzik Illyés Gyula „A reformáció genfi emlékműve előtt” c verse. A verseny másnap /április 11–én/ folytatódik és az eredményhirdetéssel zárul. Nyolc helyen tartanak elődöntőt. A lista Nagyenyedtől Rimaszombatig terjed. Az előzetes nevezéseket figyelembe véve a legtöbben Nagydobronyban jelentkeztek 57 fő. Alig marad le Kisvárda az 54 fővel. Várhatóan négyszáz gyermeket sikerült mozgósítani erre a fontos feladatra. Az elődöntők első három helyezettje jut el Kisvárdába. Indokolt esetben négy, vagy akár öt fő is. Így Kisvárdába 80 fő körüli versenyzőt várunk. Természetesen a kísérő tanárokkal, gépkocsivezetőkkel úgy 120–130 fő vendégünk lesz. A szervezés, az előkészítés mindenütt nagyszerűen halad.

–Minden lehetőség megvan arra, hogy nemzeti összetartozásunk egy szép példáját mutassuk fel, a költészet napján. A versenyünkön három kategóriában indulnak a versmondók. 1–4 osztályosok, 5–8 osztályosok valamint a 9–12 osztályos középiskolások korcsoportjai lesznek a versenyek résztvevői. Az első két kategóriában csak szabadon választott versekkel indulnak a megmérettetésen. A középiskolások részére a szabadon választott mellett egy kötelező verset is kívánunk előírni, /maximum öt perces idővel/ amit természetesen időben közlünk a versenyen indulókkal, iskolájukkal.

Értékelésről–díjakról

–Elképzelésünk szerint minden induló névre szóló emléklapot kap, részvételének igazolására. Ezt bekeretezve, vagy falra akasztva megmutathatják majd unokáiknak is, hogy volt egy rendezvény Kisvárdán a Reformáció 500. évfordulóján. A díjazottak szintén névre szóló díjban részesülnek, de elismerjük a felkészítő tanárok, a zsűriben tevékenykedők munkáját szintén névre szóló ajándékkal.

–A díjazáshoz várjuk a cégek, vállalkozások, magányszemélyek támogató segítését, akik már a hasonló rendezvényeinket támogatták és támogatják. A rendezvény fővédnöki tisztségét, Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, térségünk országgyűlési képviselője és Százvai László a kisvárdai Református gyülekezet vezető lelkipásztora vállalta el – mondta beszélgetésünk befejezéseként Lengyel Szabolcs a Tőkés László Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

– Vincze Péter –








hirdetés