Száz számítógép Szatmárba

Csegöldre is jut a számítógépekből
Csegöldre is jut a számítógépekből - © Fotó: Tudósítónktól
Fehérgyarmat – A települési diszpécserek heti gyakorisággal tartják a kapcsolatot a résztvevőkkel.

Az Idősügyi Infokommunikációs Program keretében Fehérgyarmat adott helyet annak az átadó ünnepségnek, melynek keretében száz idős ember kapott számítógépet.

Az ünnepségen jelenlévő Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos elmondta:

– Az időseknek szóló programmal a kormánynak az a célja, hogy a korszerű infokommunikációs eszközök hozzájáruljanak az idősek életminőségének javításához, a családtagok idősgondozásból eredő terheinek csökkentéséhez, munkavállalásuk elősegítéséhez, a szociális és egészségügyi ellátórendszer tehermentesítéséhez, továbbá új munkahelyek létrehozásához.

Dr. Tilki Attila a térség képviselője hozzátette:

– Polgármesterségem idején is volt egy sikeres idősügyi program, ennek is köszönhető, hogy Fehérgyarmat és térsége ebben a projektben is a kiválasztottak közé került.

A kormány döntése alapján a mai kor igényeinek megfelelően nagyszabású innovatív infokommunikációs fejlesztést hajtanak végre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányításával a hátrányos helyzetű településeken.

Településenként diszpécserszolgálatot alakítanak ki, melynek munkatársai skype-on keresztül napi, személyesen heti gyakorisággal tartják a kapcsolatot a résztvevőkkel – derült ki az átadáson.

KM








hirdetés