Széchenyi üzenete: Merj nagyot álmodni!

Széchenyi üzenete: Merj nagyot álmodni!
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Emlékmű-avatással, koszorúzással, tárlattal és gálaműsorral ünnepli 100 éves születésnapját a Széchenyi középiskola.

„A fiatalok nevelése szabadságszerető hazában kötelesség.” – vallja és hirdeti névadója szavait a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma, amely méltóképpen ünnepelte meg pénteken a fennállásának 100. évfordulóját. A kétnapos centenáriumi rendezvény tegnap megemlékezéssel kezdődött, leleplezték a Széchelyi-emlékművet, megkoszorúzták a legnagyobb magyar szobrát, felavatták a Széchenyi István Emlékérmesek Falát, bemutatták az iskola centenáriumi évkönyvét, majd pénztörténeti kiállítás, előadás és értékes beszélgetések zárták az ünnepséget.

Ne csevegjünk, beszélgessünk!

– A Széchenyi oszlopon a Lánchíd látható, amelynek története sokak számára ismert. 1820 december 29-én Széchenyi István ott állt a pesti Dunaparton, a jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón, hogy hazaérkezzen édesapja temetésére. Elkeseredett, talán szitkozódott is, de mert merészet, nagyot álmodni: hidat kell építeni Pest és Buda közé. Egy évi jövedelmét ajánlotta fel erre a célra, s azt írta: „Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol”. Másokat is megnyerve az ügy mellett, a legnagyobb magyar hidat épített az emberek, egyben a társadalmi osztályok és a nemzetek között is. Tetteinek üzenete számunkra: legyenek álmaink, terveink, merjük és akarjuk azokat megvalósítani, merjünk mi is nagyot álmodni! – buzdított az emlékmű előtt állva Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke, hozzátéve: az emlékoszlopon található dombormű arra figyelmeztet, hogy szükségünk van személyes emberi kapcsolatokra, tehát ne csak okostelefonon csevegjünk felszínes dolgokról, hanem egymás szemébe nézve osszuk meg örömeinket, bánatainkat, tanácsainkat egymással.

A legfontosabb küldetés

A Széchenyi Kör Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoportja egy éve határozta el, hogy a régi, fából készült oszlop helyére egy szebb, tartósabb, kőből készült alkotást állíttat, ezt sikerült megvalósítani mára az Almássy László Alapítvány támogatásával (a civil szervezetet az iskola legendás tanárának, Almássy Lászlónak 1967-ben végzett diákjai hozták léte – a szerk.), valamint Török József és Szabó Sándor kőfaragó mester és szobrász keze munkájával – tudtuk meg Kubik Józseftől, a szabolcsi csoport elnökétől, aki centenáriumát ünneplő Széchenyi-iskola pedagógusa is egyben.

– Az elmúlt 100 év változó (iskola)politikai elképzelései arra késztették az intézmény mindenkori vezetését, hogy alkalmazkodva, az újra fogékonyan, mégis hagyományait őrizve mindig a fennmaradását, fejlődését és legfontosabb küldetését tartsa szem előtt: az életre nevelő, kincset érő tudás átadását a tanulóinak.

– A Széchenyi ma is egyike azon középiskoláknak, ahol magas színvonalon, kiváló (szak)embereket képeznek – mondta a koszorúzási ünnepségen Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.

PI








hirdetés