Szélesítenék a termékek és szolgáltatások piacát

Akt.:
Balogh Zoltán
Balogh Zoltán - © Fotó: KM
Nyíregyháza – Budapest és Pécs után harmadikként, s egyben záró rendezvényként ma a Tiszavasvári úti Esély Centrumban rendeznek egyeztetést a közbeszerzésről szóló jelenleg hatályos törvény módosításáról.

– Ez a módosítástervezet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségének szélesítését célozza meg annak érdekében, hogy az egyre javuló foglalkoztatáson belül bővíthetővé váljon a termékek és szolgáltatások piaca. Erről vezető szakértők előadásait hallgathatják meg mintegy öt környező megye érintett szakemberei. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes főosztályai, illetve a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának vezetői mintegy száz érdeklődő részvételére számítanak – tájékoztatta lapunkat a házigazda START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Balogh Zoltán, aki a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke is.

KM








hirdetés