"Szemet szemért, fogat fogért" – a magyar hatóságokat fenyegeti a román szállítási miniszter

Románia Bulgáriával együtt az Európa Bizottságnál panaszolta be Magyarországot a román és bolgár szállítókkal szembeni hatósági visszaélések miatt – jelentette be Aradon vasárnap Ludovic Orban, román szállítási miniszter.

A tárcavezető azt állítja: a román sofőrök panaszairól a Szegeden lezajlott közös román-magyar kormányülésen is tárgyaltak. Emellett a bolgár szállítási miniszterrel levelet intéztek az Európai Unió Bizottságához, melyben a magyar hatóságok elkövette visszaéléseket panaszolják el. A tárcavezető azt állítja, a magyar hatóságokkal már a legutóbbi tárgyalásakor közölte: ha nem változtatnak a román sofőrökkel szembeni modorukon, akkor “szemet szemért – fogat fogért” alapon a magyar kamionosoknak is hasonló elbánásban lesz részük Románia területén.

Orban azt állítja, a kihágások miatt román, bolgár és török sofőröket büntető magyar hatóságok “parancsra” cselekednek. “Nekik az az érdekük, hogy a szállítási piacot minél nagyobb részben uralják” – magyarázta.

A romániai közúti teherfuvarozók az elmúlt időszakban többször hangot adtak tiltakozásuknak amiatt, hogy szerintük a magyar vámügyi és közlekedési hatóságok – megfogalmazásuk szerint – vadásznak rájuk, és minden apró kihágásért a legmagasabb pénzbüntetéssel sújtják a román sofőröket. Emiatt pár napja mintegy 200 román kamionsofőr néhány órás spontán sztrájkot rendezett a magyar-román határszakasz nagylaki határátkelőhelyénél.

A járművezetők szerint a magyar vámügyi szervek és a közlekedési hatóságok túlbuzgóságról adnak tanúbizonyságot velük szemben, indokolatlanul büntetik őket, mindemellett a kiszabott bírságokat is túlságosan magasnak tartják. A szomszédos ország teherszállítóit tömörítő egyesületek szerint a magyar hatóságok által a román kamionsofőrökre kiszabott büntetések összege csak idén eléri a húszmillió eurót.

Kapcsolódó cikkek:

  • Vihar, áradás, evakuálás, útlezárás Franciaországban
  • Földcsuszamlás Kínában – legalább 15 halott
  • Brown szerint növelni kell az IMF támogatási alapját







  • hirdetés