Szende lények

Szende lények
Azon kívül, hogy kissrác koromban a rongylabda kergetése közben elkapta a bokámat egy kuvasz, nincs különösebb gondom a kutyákkal. Pontosabban: azóta kicsit tartok tőlük, kerülöm velük a találkozást, kiváltképp a testesebbekkel meg a vadabbakkal. Ennek ellenére megértem azokat, akik családtagként szeretik a hűség szimbólumaként számon tartott ebüket, melyek közül több rá is szolgál erre. Angyal Sándor jegyzete.

Ismerek olyan embert, aki nemcsak a szobáját, de az ágyát is megosztja kedvenc állatával. Azt már kevésbé helyeslem, hogy mindez például egy városi bérház harmadik emeletén történik, különösen, ha fölötte is trónol a másik lakásban egy társa, s a két kutya már kora reggeltől versenyt ugat egymással, mert bizony éjszaka megéheztek. Nincs ez másként a külső városrészekben sem, ahol késő este, hajnaltájt, ha elhalad egy autó, egy biciklis a ház előtt, bizony a kutyaugatás az égig hallik, ellehetetlenítve az idős, beteg szomszéd pihenését. Arról is hallottam, hogy a kutyaólat – másként kennelt – a szomszéd hálószobájától három méterre helyezte el a gazdi valahol, s ha egy madár megrezzen a sötétben a fán, máris kifakad az eb, méltatlankodását hosszú vonyítással adja a környék tudtára.

Ám ne legyünk igaztalanok, ne bántsuk szegény jószágokat, hiszen ők csak utánozzák az együttélésre képtelen gazdikat. Mert hányszor, de hányszor halljuk szombaton és vasárnap is, hogyan veri szét a lelakott belső falat a hozzá nem értő lakos a másik utcában vagy túráztatja matuzsálem korú autóját a hatodik szomszéd. Van, aki összetéveszti a társasház tenyérnyi udvarát a cirkusz porondjával, ahol hangosan lehet röhögni a bohóc poénjain, fütyülve az együttélés minimális szabályaira. Ehhez képest a kicsi vagy közepes testű négylábúak szende lények csupán.

Angyal Sándor








hirdetés