Szendrőben értekeztek

Szendrő – A megyei zene- és művészeti iskolák igazgatói munkaközösségi értekezleten vettek részt Szendrőben.

A találkozó résztvevőit Szaniszló János polgármester köszöntötte, majd KovácsnéKurucsó Ilona igazgatónő mutatta be a három éve alapított Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézményt.

Előadások

A megye oktatásának és művelődésének helyzetéről, a következő évek terveiről Halász Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat főosztályvezetője, a zeneművészeti szakközépiskolák jelenéről és jövőjéről, az országos versenyekről pedig Lenkey Csaba, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket, majd Mócz Ferenc megyei elnökkel az alapfokú művészetoktatás helyzetéről, gondjairól és nehézségeiről beszélgettek a megjelent intézményvezetők.

Kovácsné Kurcsó Ilona kijelentette: örömmel vállalta a házigazda szerepét, hiszen az intézmény számára remek bemutatkozási lehetőséget nyújtott az esemény.








hirdetés