Szentelt vízű Balaton

Akt.:
Szentelt vízű Balaton
Az élő vizeket szentelő ortodox egyház liturgiája szerinti ünnep zajlott a múlt hét végén a keszthelyi Balaton-parton.


A városban vendégeskedett Arszeniosz Kardamákisz, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus ausztriai metropolitája, magyarországi és közép-európai exarchája. A magas rangú vallási vezető oktatásügyi kapcsolat révén látogatott Keszthelyre: az ortodox egyházi fenntartású Család Iskola igazgatója, Keszey Tivadar meghívására érkezett. A kereszténység Szent István egyházához tartozó felekezetének képviselője délelőtt a Fő téri Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban vezetett ünnepi liturgiát, azt követően került sor a Balaton szentelésére.
Arszeniosz Kardamákisz zenés kísérettel érkezett a partra. Az esemény nagy érdeklődés mellett zajlott a Sziget strand stégjén. A metropolita által ima közben vízbe vetett keresztet fürdőruhás férfi emelte ki, e lelki megtisztulás szimbolikája vetült a tóra, s környezetére, amit immár szerte vihetnek a szertartás résztvevői.
– Tavaly, a Duna szentelésén vettünk részt, akkor ötlött fel bennünk a gondolat, hogy részesüljön ebben a mi Balatonunk is – említette az előzményekről Keszey Tivadar, s hozzátette, hogy természetesen hagyományt szeretnének ezzel teremteni. Különleges téli programot nyújtani ezzel az eseménnyel.
Rangot ad a városnak, hogy a Keszthelyi-öbölből immár szentelt víz hullámai terjednek. H. Á.








hirdetés