Helyi közélet

2010.10.08. 15:19

Nem jogerősen 6 év fegyház a pancser bankrablónak

<p>Jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt 6, illetve 4 év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a két férfit, akik tavaly ősszel megpróbálták kirabolni a kálmánházi takarékszövetketkezetet.</p>

A vádirat szerint a két férfi - bár állandó munkahelyük volt - hosszabb ideje anyagi problémákkal küzdött, nem tudták törleszteni hiteleiket. 2009. őszén elhatározták, bankot rabolnak, hogy pénzhez jussanak. Az elsőrendű vádlott vásárolt egy forgalomból kivont motorkerékpárt, azt átfestették, kireszelték a motor- és alvázszámot. Vett még egy gumilövedékes pisztolyt is, amely muzeális minősítésű, tartása nem engedélyköteles.

7,7 millió volt a fiókban

A bankrablás reggelén, 2009. november 6-án az elsőrendű vádlott kocsijába betették a motorkerékpárt, váltóruhát és zsákba gyűjtött faleveleket, illetve a gumilövedékes pisztolyt. Kálmánháza külterületére, egy erdei földútra hajtottak. Itt az elsőrendű vádlott átszállt a motorra, azzal ment a takarékszövetkezethez, míg társa a rejtekhelyen várta.

A motoros férfi, fején bukósisakkal és napszemüveggel, kezében a pisztollyal a pénztárhoz ment, és felszólította az ott ülő nőt, hogy a pénztárban lévő pénzt egy műanyag szatyorban adja oda neki. A nő nem adta, helyette megkérte, hogy távozzon. A vádlott ekkor a gumilövedékes pisztollyal a plafonba lőtt, és megint felszólította a pénztárost, hogy adja át a pénzt. Ő erre sem adta, mire a férfi ismét a plafonba lőtt és elment. Mint kiderült, a takarékszövetkezet fiókjában több mint 7,7 millió forint volt.

A bíróság jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt 6 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 6 év közügyektől való eltiltásra ítélte a férfit, míg társát 4 év fegyházbüntetésre, illetve 4 év közügyektől való eltiltásra. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában