Szépkorúak szép délelőttje sportolással

Szépkorúak szép délelőttje sportolással
© Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – A futástól az ultiig széles volt a versenyszámok tárháza a szépkorúak nyíregyházi sporttalálkozóján.

Volt, aki az időjárásért felelt a Szépkorúak 4. nyíregyházi sporttalálkozóján, és jól tette a dolgát, hiszen tavaszias, napsütötte idő fogadta az 55 év felettieket a Városi Stadionban.

Végül huszonkét nyíregyházi és környékbeli nyugdíjas egyesület vonult fel szervezetten az eseményen, amely alaposan kinőtte magát, hiszen az 580 résztvevő azt is jelenti egyben, hogy ez Magyarország legnagyobb olyan sporttalálkozója, amely a szépkorúakról szól.

A szépkorúaktól pedig igazán szép, hogy veszik a fáradtságot, és a sportra is fordítják az idejük egy részét. Még csak a korosztályos csúcsok sem forogtak veszélyben, de ki a 100, más a 400 méter küzdött az atlétikai pálya rekortánján, a kisebb fizikai igénybevételre vágyók kosárlabdában büntetőt dobtak, tekéztek, kislabdát hajítottak, pingpongoztak, teniszeztek, a szellemi versengésre vágyók pedig ultiztak.

A csapatszellemet erősítette a játékos sportvetélkedő, amelynek zárulta után jött az eredményhirdetés, a végén pedig a nyíregyházi önkormányzat jóvoltából ebédre látták vendégül a résztvevőket. Egy valamiben megegyeztek a résztvevők: jövőre is találkoznak. Ha ilyen sportosan élnek, viszont is láthatják egymást.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés