Széplaki csak a szépre emlékezik

Széplaki Norbert tíz gólja –
szép munka. Még akkor is, ha a
Nagykálló a labdarúgó megyei
másodosztály
Díjözön-csoportjának
sereghajtóját verte laposra.


A tabella tetejére fagyott, Bécsi
József
vezényelte
legénység 28–0-ra verte idegenben a
Máriapócsot: az őszi
idény
zárómérkőzésén
a harminchárom esztendős csatár
beírta magát a krónikákba.
Elvégre, a vasárnapi produkciót
előkelő helyen jegyzik majd.
Egyébként sem „langyos”
pályafutásról regélhet
nyugdíjaskorában. A lesipuskás
játékos több szezont húzott
le az NB II-es Nyírbátorban
(amelyben házigólkirály is volt),
a Baktalórántházával a
második vonalban vitézkedett, megfordult
Tiszabecsen, azt pedig kevesen tudják
róla, hogy anno a Debrecen
utánpótláscsapatában
pallérozódott.


– Nagy öröm számomra,
annál is inkább, mert eddig négy
gól jelentette a csúcsot, amit a
Nyírbátor színeiben a
Tarpa ellen megyei első
osztályú bajnokin
értem el
– jelezte Széplaki
Norbert
, aki nyár óta
erősíti a
Nagykállót. – Azt kell
mondjam, így is maradt a lábamban
egy-két találat… Természetesen
nem jutottam volna semmire a csapattársak,
sőt az edző, no meg a szurkolók
segítsége nélkül. A drukkerek
például mindenhová
elkísérnek minket, ők is
aktív részesei sikereinknek. Tízes
mezben játszom, huszonegy gólnál
tartok, és bár nem tulajdonítok
különösebb jelentőséget
ennek a ténynek, a számok remélem
szerencsét hoznak a folytatásban is. Mert
nem titkolom, ebben a csoportban megcéloztam a
gólkirályi címet! Azért
megnyugtat, hogy az edzői kérésnek
már eleget tettem, Bécsi
József
húsz gólt
várt tőlem, hozzáteszem a teljes
idényt tekintve.


Persze, nyilvánvaló, hogy az idény
végére abszolút szétesett,
ifjúsági játékosokat
bevető, a tizenöt összecsapáson
százharminckilenc „dugót”
kapó Máriapócs nem
lehetett méltó ellenfele a
Nagykállónak.
Mindazonáltal Széplaki
Norbert
csak azt tette, amit várnak
tőle.


– Sajnos, az ellenfél
játékosai nem vették a
legkomolyabban a meccset, ugyanakkor
nekünk az a dolgunk, hogy nyerjünk, nekem
mint csatárnak pedig az, hogy gólokat,
lehetőleg minél többet szerezzek.
Mindez, persze mit sem ér, ha a csapat nem nyer
bajnokságot, hisz egyértelműen a
feljutás a cél. Ezt teljesíteni is
fogjuk. Lényeges szempont az is, hogy nem
tarthatnánk itt, ha nem élveznénk
a polgármester úr, illetve a hivatal
támogatását.


– Koncz Tibor –








hirdetés