Szeptember 15-ig lehet jelentkezni a Filmalap történelmi filmes programjára

Budapest – Eddig mintegy 40 filmterv érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára, amelyre történelmi témájú játékfilmtervekkel lehet jelentkezni szeptember 15-ig – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

A Filmalap korábbi tájékoztatása alapján a programra olyan terveket várnak, amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait.

A történelemkönyvekből ismert események és személyek mellett érdekesek lehetnek a közönség által kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert hősök és történetek is, továbbá olyan helyzetek, ahol a kitalált főszereplők sorsának hátterében jelenik meg a valóságos történelmi folyamat vagy annak egy-egy meghatározó részlete – áll a közleményben.

A részvételnek nem feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat. A Filmalap olyanok jelentkezését is várja, akik tehetséget éreznek magukban egy olyan magyar történelmi vonatkozású történet létrehozására, amely a hazai és nemzetközi nézőket, a filmes piacot, valamint a fesztiválok közönségét is érdekelheti.

Az elbírálás során nem maga a hős vagy főszereplő személye, esetleg a történelmi esemény, korszak fontossága lesz az egyedüli meghatározó szempont, hanem az is, hogy a filmterv hogyan dramatizálja témáját, mennyire képes érzelmileg követhető, világos célok, motivációk és dinamikusan épülő tétek mentén elmesélni a történetet.

A zsűri azon filmterveket támogatja, amelyekben a sikeres megvalósítás lehetőségét látja.

A kiválasztott tervek alkotói egymillió forint összegű díjazásban részesülnek. A Filmalap a díjazott filmtervek alkotói számára forgatókönyv-fejlesztési célú pályázati kiírást fog közzétenni, így a forgatókönyvek megvalósítására támogatásból nyílhat lehetőség.

A program teljes kiírása a Filmalap honlapján érhető el.

– MTI –








hirdetés