2012.07.13 16:34; Frissítve: 2012.07.13 16:34


Szeptemberben kezdődhet a medinai NATO-lokátor építése

Szekszárd, 2012. július 13., péntek (MTI) – Szeptemberben kezdődhet el a NATO-lokátor építése a Tolna megyei Medinán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A radarállomás építésére kiírt pályázati felhívás júliusban jelenik meg, a közbeszerzési eljárás várhatóan szeptember elején zárul le szerződéskötéssel, ami után azonnal megkezdődik a kivitelezés – írta az MTI érdeklődésére a HM sajtóirodája.

A kivitelezés előkészítése érdekében külön közbeszerzési eljárást hirdettek a radartorony tervezett helye alatt futó gyengeáramú kábelek kiváltására, illetve áthelyezésére. A munkát a nyertes cég, a HM ArmCom Kommunkációtechnika Zrt. augusztus 4-ig végzi el – tették hozzá.

A tárca korábbi közlése szerint a beruházás 1-1,2 milliárd forintba kerül majd, ebből a radartorony építésére mintegy 0,9-1 milliárd forintot fordítanak.

A medinai lokátorállomáson 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő radart várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós radarrendszer, amelyet eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre terveztek.

A medinai radar a magyarországi 3D-s berendezésekhez hasonlóan az olasz Selex Sistemi Integrati gyártmánya lesz, a rendszert alkotó másik két lokátor Bánkúton, illetve Békéscsabán működik.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2