Ősi falak, modern oktatás

A lelkészi és tanítói hivatásban mindig csak adni kell, az igazi elismerés pedig mások sikerében rejlik. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye, 1538 óta bocsátanak ki lelkészeket és tanítókat azon padok közül, ahol Ady, Móricz, Csokonai és Szabó Lőrinc is ült. Az egyetem egyszerre egyesíti a hagyományt és a modern módszereket. Megnéztük, hogyan élnek a hallgatók és oktatók a „Közösség, hit, tudás” jelmondat szellemében.

Tóth-Gyóllai Dániel ötödéves teológia–lelkész szakos hallgató hiába járt matek–fizika tagozatos középiskolába, a teológia felé fordult.

– Lelkész szüleim csodálkoztak, hogy nem leszek „műszaki arc”, és én is a lelkészi hivatást választom. A rövid indokom: legjobban Isten és az emberek érdekelnek. Az első év leginkább a tanulmányokról szólt, akkor azt élveztem, hogy mindent beleadok, és a lehető legtöbbet kihozok a nyelvekből, a bibliaismeretből. Később persze apadt a lendületem. Az egyetemen még inkább felértékelődött számomra a közösség; úgy érzem, sokat teszek érte, és sokat is kapok vissza.

– Egy kedves barátom az orvosi egyetemre járt, és azt gondolta, hogy hasonlóan meghitt hangulat lesz az orvosin, mint amihez korábban a debreceni refiben hozzászokott. De nem így történt, ezért nagyon nehéz volt átkapcsolnia egy személytelenebb, vallásilag semleges közegbe. A barátom esetéből is látszik, hogy a hitnek, az Istennel való közösségnek milyen hatalmas összetartó ereje van. Nálunk, a hittudományi egyetemen egységben vannak a dolgok.

Nem tanítanak felesleges tárgyakat

Az édesanyja is ide járt, és fontos számára a családias légkör, ezért választotta a hittudományi egyetemet Csernik Krisztina negyedéves tanító szakos hallgató.

– Sokkal jobb úgy bejönni mindennap a suliba, hogy nem idegenek lépkednek egymás mellett, hanem ismerjük egymást a hallgatókkal és tanárokkal együtt.

– Úgy elrepült ez a négy év, hogy szinte észre sem vettük! Hálás vagyok, hogy több egyetemmel ellentétben nálunk nem tanítanak felesleges tantárgyat, olyat, amelyikről el sem tudjuk képzelni, mire való.

– Minden tudást, amit átadnak, pontosan tudjuk, hogy miért kell nekünk. Nagyon hasznosak a terepgyakorlatok, amikor különböző iskolákban taníthatunk, szegény településeken és cigány gyerekek között is. Elsőre ijesztő volt, mikor az osztályfőnök felsorolta, hogy hány magatartási zavarral küzdő és különböző szocializációjú gyerek között kell helytállni, de megtapasztaltam, hogy minden egyes gyerekben hatalmas szeretet van, és örülök, hogy taníthatom őket. Olyan tanár szeretnék lenni, aki minden gyereknek egyformán tud adni. Nemcsak a tanagyaggal akarok foglalkozni, hanem a kis lelkekkel is – teszi hozzá.

Kreativitás és kiállás

Az egyetem egyik legkreatívabb diákjának tartják társai Tóth Lillát. A negyedéves tanító szakos hallgató elárulja, hogy nagyon sok változást hozott az életébe az elmúlt négy év. Azt meséli, sosem felejti el az első alkalmat, amikor kiállt harminc gyerek elé, és taníthatott.

– Az elején aggódtam, hogy mi lesz, ha nem a bemagolt óraterv szerint haladok. Azóta már van bennem némi rutin és egy olyan tudásalap, amely szabadásgot ad a tanításban. Szeretem úgy megtervezni az órákat, hogy abban mindig legyen valami új és színes. Elég időigényes munka, úgyhogy ebben még meg kell találnom az arany középutat. A gyerekek azonban nagyon hálásak a kreatív dolgokért, a „kis vendégekért”, amelyeket beviszek az órákra, mondjuk egy bábot vagy egy rajzolt karaktert – meséli Lilla. – Az egyetemen a tanítás és a rajz révén kibontakozhattam. Azt érzem, hogy szinte minden feladat a kreativitásom fejlesztését és a személyiségem felépülését szolgálhatta. Amikor ide jöttem, félénk és visszafogott voltam, ma már sokkal magabiztosabb, bátrabb vagyok.

Kivételeset nyújtani

Szalay Kont református lelkészszülők gyereke. A harmadéves teológus, lelkész szakos hallgató azt meséli, elsőként a világi középiskolájában szembesült azzal, hogy sokak számára egyáltalán nem természetes, ha valaki hisz Istenben, és templomba is jár.

– A középiskola teljesen kimozdított a komfortzónámból, meghatározó időszak volt az életemben, hiszen az osztálytársaimmal való beszélgetésekben akarva-akaratlanul is előjött a hit kérdése. Úgy érzem, megtaláltam a helyem a debreceni teológián. Megkapjuk azt az ismeretanyagot, amelyre szükségünk lesz a hivatásunkban.

– Most éppen a tédékában (tudományos diákköri konzultáció), szeretném kipróbálni magam, ami sok kutatással, olvasással jár. Elsősorban a biblikus tárgyak felé húzok. Azt hiszem, hogy ha megtaláljuk, amit szívesen tanulunk, abban kivételeset tudunk nyújtani. Az oktatók pedig segítenek abban, hogy maradandót alkothassunk. – fejtegeti Kont. Az egyetemi életről szólva a családias közösséget hangsúlyozza, hiszen számára fontos, hogy senki nem megy el a másik mellett köszönés nélkül. – A másik hatalmas pozitívum a sportolási lehetőség.

– A foci különleges színfoltja az egyetemnek. A refi és az egyetem épülete között van egy kis focipálya és tornaterem is. Tehetséges sportolók vannak közöttünk, egyikünk focizott a Loki utánpótlásában is. Egy nemzetközi focitornán osztrák, német és szerb hallgatókkal is összemértük a tudásunkat – sorolja Kont. – Idén már a dobogós helyezés megszerzése a cél.

A csendben megismerni

Az egyetem hatodéves lelkész szakos hallgatója, Birinyi Lilla a legmosolygósabb lelkész, akivel valaha találkoztam. Lilla a középiskolai vallásfakultáció hatására fordult a teológia felé.

– A jó élmények értek az egyetemen, pedig korábban volt bennem félsz amiatt – ahogy mondtad is –, hogy mosolygós, városi lány vagyok, elsőre nem tipikus lelkész. Azonban soha nem közösítettek ki, sőt itt mindenkinek a pozitív oldalát próbálják erősíteni. Nagyon gyakorlatias vagyok, és számomra fontosak voltak a kórházgyakorlatok, a lelki gondozás. Természetesen itt is ugyanúgy kell ülni és tanulni, mint bárhol máshol, viszont mindegyik óra ad valami maradandó élményt. A tanárok nemcsak leadják az anyagot, hanem az egész személyiségüket beleviszik az órába. Ha összefutunk az utcán, nincs az a tanár, aki ne állna meg egy-két percet beszélgetni. Már hatodéves vagyok, de mindig érdeklődnek, hogy vagyok, és ha látják, hogy nem vagyok a topon, akkor biztatnak, és ez nagyon jólesik. Meghatározóak voltak a teológusközösséggel eltöltött csendességek, amikor úgy ismertük meg egymást harmincan, hogy mindenki csendben volt, és nem szóltunk a másikhoz. Ez fantasztikus köteléket adott nekünk.

Családbarát egyetem

– Közösség, hit, tudás – ez egyetemünk hármas jelszava, amely köré szervezzük az életünket – kezdi a beszélgetést Kustár Zoltán rektor.

– Egy modern egyházi felsőoktatási intézménynek úgy kell a tudást közvetítenie és használható diplomát adnia, hogy közben a hit alapjairól hiteles képet rajzol fel előttük, valamint megerősíti a hitbeli döntéseiket. Mindezt egy olyan közösségi élménnyel érdemes összekapcsolni, amelyben jól érzik magukat a diákok és a tanárok egyaránt. Mintegy hatszáz hallgató tanul nálunk. A közösségépítést segíti az is, hogy a hitéleti szakos hallgatók egy internátusban laknak. Minden pénzügyi és szellemi erőforrást megmozgatunk annak érdekében, hogy ne csak tudást szerezzenek a hallgatók, hanem valódi közösségre is leljenek nálunk. Tavaly a munkatársakkal és a diákok egy csoportjával Izraelbe utaztunk, közösen jártuk be a bibliai helyszíneket Jézus nyomdokain – idézi fel a rektor az utazást, amely szintén erősebbé tette közösségüket.

– Intézményünk megkapta a családbarát egyetem címet is, így azok az édesanyák, akiknek eddig komoly gondot jelentett a karrier és a családi szerep összehangolása, most gördülékenyebben tudják szervezni az életüket. Ezt segíti a rugalmas munkaidő, a gyermekfelügyelet és gyermektábor is. Számos felemelő pillanatot éltünk át együtt – folytatja Kustár Zoltán. – A hallgatói önkormányzat szép ünnepségeket rendez, megindító pillanatokat szerezve a közösségnek. Meggyőződésem, hogy azok a diákjaink is nyitottá válnak a református egyházra, akik a hallgatói önkormányzaton keresztül kerülnek kapcsolatba a lelkész szakos hallgatókkal. Személyes barátságok szövődnek, és ha nem is lesz valaki egyháztag, az biztos, hogy kikerülve a munkahelyére sosem az ellenséget, hanem az együttműködő partnert látja majd az egyházban.