Szerényen Szegeden

Kőkemény sorozat kellős közepén tart a Nyíregyházi KSE NB I-es kézilabda-társulata. A februárban letudott Tatabánya, majd a Dunaferr elleni összecsapás már történelem, pénteken Szegeden, március 7-én pedig Veszprémmel szemben töri magát a nyírségi egylet.

Vagyis Lencsésék, akik alig négy nap alatt a legacélosabb magyar gárdákkal hadakoznak. Előbb a Tisza-parti túrát kell túlélni, elvégre a tabella tetején trónóló házigazda otthonában egy esélyes a parti.

Ez a realitás. Ugyanakkor éppen az „odavágón” rukkolt ki talán a legjobb bajnoki produkcióval az NYKSE, amely nagy csatában húzta a rövidebbet a bujtosi csarnokban – nem mellesleg csupán huszonkét gólt kapott a klasszisok egész hadát felvonultató csongrádiaktól.  

– Szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani, persze nyilvánvaló, most nehezebb dolgunk lesz – hangoztatta Jano Pál, a Nyíregyháza játékos-edzője. – Tény, a Szeged akkor nem volt csúcsformában, ezúttal bizonyára nagyobb iramot fog diktálni, ettől függetlenül becsületes küzdelemben minél szorosabb eredmény elérésére törekszünk. Azt kértem a fiúktól, hogy a következő két mérkőzést mindenki vegye komolyan, mert bár nem számíthatunk sikerélményre, óriási butaság lenne, ha valaki megsérülne, mégpedig amiatt, hogy túlságosan lazán vette a feladatot!

Jóllehet, Kopco és Varga László betegséggel bajlódott az elmúlt napokban,  míg a kezét kúráló Tarnavölgyi két hetet kihagyott – vélhetően a keret minden tagja bevethető lesz Szegeden.

– Koncz Tibor –








hirdetés